Zsákszámra osztott ajándékok

Akt.:
Zsákszámra osztott ajándékok
Barczi Róbert rövidre fogta. Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság vezetője alig három perc huszonnyolc másodperces beszédével alighanem világcsúcsot döntött – mármint az ilyenkor szokásos üdvözlőbeszédek időtartamát tekintve. Mások máskor félórás szónoklatokba bonyolódnak, aminek felénél már elbóbiskol a melegtől egyébként is kissé kábult hallgatóság.

A ceremónia munkás része

Ilyen veszély ezúttal nem fenyegetett. A hagyományos díjátadó ünnepség meghívottjai a tények röpke felsorolásával szembesülhettek. Barczi Róbert megpendítette: a társasági adókedvezmény visszaforgatása éreztette jótékony hatását, az egyesületek jelentős terhektől szabadultak meg.
Az elöljáró jó hírrel is szolgált, mivel a következő bajnoki évadban sem változik a módi, az amatőr csapatoknak a nevezési és egyéb költségeknek csupán tíz százalékát kell állniuk.
A ceremónia „munkás részében” az érintett együttesek képviselői járultak a pulpitus elé, ahol zsákszámra osztották az ajándékot. A roskadásig telt asztalokon érmek, kupák, serlegek, oklevelek sorakoztak, üres kézzel senki nem távozott.

Nem vállalt feljutás

Akadtak távolmaradók, Éles István, a megyei első osztály gyulaházi gólkirálya például dolgozott – hiába, ez nem profi futball. Szilágyi Sándor ellenben befutott: az elnyűhetetlen, korábban magasabb nívón is jól muzsikáló csatár a harmadosztály fehérgyarmati csoportjában szereplő Csengerújfalu színeiben vezet le. Egyébiránt semmit nem felejtett, ő is begyűjtötte a gólkirályi címet.
Érdekes információkat is kiszivárogtak az esemény közben: a megye kettő Selyember-csoportjának bajnoka, a Fényeslitke, akárcsak a Carmo-csoport legjobbja, a Tiszataberek egyaránt jelezte, hogy nem kíván élni a feljutás lehetőségével. A harmadosztály mátészalkai csoportjának első helyezettje, a Nyírjákó szintén nem vállalja a magasabb kihívást – az ok prózai: nincs és nem is tud ifjúsági gárdát kiállítani…
Tetszik nem tetszik, ez a szomorú igazság. KM-KT

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei díjazottjai

Szi-Zo Sport megyei I. osztály
Felnőtt bajnokság: 1. Nagyszekeres, 2. Tiszavasvári, 3. Nyírmada. Gólkirály: Éles István (Gyulaháza). Sportszerűségi díj: Tiszavasvári.
Ifjúsági: 1. Tiszavasvári, 2. Nagykálló, 3. Mátészalkai MTK. Gólkirály: Lakatos Bence (Tiszavasvári).
Megyei II. osztály
Díjözön-csoport
Felnőtt bajnokság: 1. Nyírgyulaj, 2. Nyírtelek, 3. Terem. Gólkirály: Kerekes Mihály (Nyírgyulaj), Kovács István (Nyírtelek). Sportszerűségi díj: Volán-Sényő.
Ifjúsági: 1. Levelek, 2. Nyírvasvári, 3. Volán-Sényő. Gólkirály: Varga Attila (Nyírgyulaj).
Selyember-csoport
Felnőtt bajnokság: 1. Fényeslitke, 2. Rohod, 3. Dombrád. Gólkirály: Szurcsik Zoltán (Kék). Sportszerűségi díj: Vaja.
Ifjjúsági: 1. Demecser, 2. Székely, 3. Vaja. Gólkirály: Kézi Bertalan (Rohod).
Carmo-csoport
Felnőtt bajnokság: 1. Tisztaberek, 2. Csenger, 3. Tiszakóród. Gólkirály: Katona Pál (Csenger). Sportszerűségi díj: Tarpa.
Ifjúsági: 1. Csenger, 2. Nyírmeggyes, 3. Beregdaróc. Gólkirály: Osváth Dávid (Csenger).
Megyei III. osztály
Fehérgyarmati csoport.
Felnőtt: 1. Milota, 2. Szamossályi, 3. Penyige. Gólkirály: Szilágyi Sándor (Csengerújfalu). Sportszerűségi díj: Sonkád.
Kisvárdai csoport
Felnőtt: 1. Vásárosnamény, 2. Lövőpetri, 3. Tiszabezdéd. Gólkirály: Szabó Gábor (Lövőpetri). Sportszerűségi díj: Vitka.
Mátészalkai csoport: 1. Nyírjákó, 2. Nagydobos, 3. Penészlek. Gólkirály: Torony Gergő (Nyírjákó). Sportszerűsági díj: Nyírjákó.
Ifjúsági: 1. Encsencs, 2. Piricse, 3. Nyírbéltek.
Nyíregyházi csoport
Felnőtt: 1. Nyíregyházi Old Boys, 2. Bököny, 3. Biri. Gólkirály: Nagy Sándor (Nyíregyházi Old Boys). Sportszerűségi díj: Nyíregyházi Old Boys.








hirdetés