ZUP zárókoncertek az óévben

ZUP zárókoncertek az óévben
Záhony – Az év utolsó napjaiban, négy városban is koncertezik a Záhonyból indult ZUP zenekar.

Az évek óta már fővárosi székhellyel működő, eredetileg Záhony Unplugged Projekt néven ismertté vált együttes karácsony második napján Debrecenben a Roncsbárban ad koncertet, majd december 27-én, Nagyváradon a Moszkva Bárban, 28-án Budapesten a Godzsu Manó Klubban, 29-én pedig Szolnokon a tiszaligeti Frakkban Klubban találkozhat velük a közönség. Debrecenben a szintén megyei gyökerekkel rendelkező Jurij, míg Nagyváradon és Szolnokon a széles körben ismert és népszerű Vad Fruttik zenekar lesz a partnerük.

Újság még az együttes életében, hogy január 9-én akusztikus koncertet adnak a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. A felvétel a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában lesz hallható. A rendhagyó estén vadonatúj dalok csendülnek majd fel és meglepetés vendégek is felbukkannak.

Egy sikeres feldolgozás, a Szomorú szamuráj a ZUP-tól:

Címkék: , , ,







hirdetés