Olimpia 2020

2021.08.01. 22:37

Reális elvárás a legalább egy érem

A Nemzeti Sport Online helyszíni stábja edzésen látogatta meg kötöttfogású birkózóinkat, akik láthatóan jó hangulatban készültek a tokiói bemutatkozásukra.

A vívás és a tekvandó alatt már azt hittük, sikerült kiismernünk a Tokiótól 30 km-re fekvő Csibában található Makuhari Rendezvényközpontot. A 210 ezer négyzetméteren elterülő, több csarnokból álló komplexum azonban kész labirintus. A birkózócsapatunk edzésére tartottunk, azonban sokáig csak ide-oda kanyarogtunk, egyik önkéntes a másikhoz irányított (bár a jó szándékuk elvitathatatlan, de gyakran azt sem tudják, mi az a helyszín, amely elé odaállították őket), míg végre megtaláltuk a tréninghelyszínre vezető hátsó ajtót – írja nemzetisport.hu.

A kötöttfogású különítmény már jókedvűen végezte a bemelegítést, ott volt a versenyzők mellett a kétszeres vb- és Eb-győztes Bácsi Péter is, aki a magyar szövetség szakmai igazgatója, de a mozdulatait és fizikai állapotát látva nem biztos, hogy a mai mezőnyben esélytelen lenne („Csak próbálom formában tartani magam” – jegyezte meg ugrókötelezés közben.)

Sike András, a kötöttfogású válogatott szakvezetője elmondta, mindenki jó formában van, elkerülték a csapatot a sérülések, és a körülményekre sem lehet panaszuk. A sportolói faluban levő szállás elég puritán, de a célnak megfelelő. Az olimpiai bajnok korábbi klasszis megemlítette, a versenyzőket szállító busz ajtaját az indulás után mindig leragasztják, ezzel akarják elejét venni a szervezők, hogy a hivatalos helyszíneken kívül máshol is kiszálljanak.

„Magyarok vagytok?” – lépett oda hozzánk a szőnyegektől elválasztó kordon mögött az egyik önkéntes. Miután igennel feleltünk így folytatta: „Ott voltam Szilágyi Áron karddöntőjén – árulta el, majd a telefonjában mutatta az eredményhirdetés pillanatait. – Előtte még soha nem láttam élőben vívóversenyt, de nagyon tetszett, és Szilágyi fantasztikus volt.”

A szőnyegen ezalatt Molnár Szabolcs fokozta a hangulatot, aki a nemzetközi szövetségnek dolgozik az olimpia alatt. Sike elmondta róla, hogy fiatalon juniorválogatott is volt, jelenleg pedig otthon főorvosként dolgozik. „De a testem mint az adjunktusoké” – vágta rá mosolyogva kocogás közben Molnár, aki később Muszukajev Iszmaillal is leállt birkózni, mert a honosított versenyzőnknek éppen nem volt edzőpartnere.

VÉLEMÉNY

Szőke Alex, a kötöttfogású 97 kg magyar indulója: – Jó állapotban vagyok, mindent ki fogok adni magamból. Nem érzem még az olimpiai hangulatot, a versenyen is próbálok izgalom nélkül birkózni. Meghallgatom a nálam tapasztaltabbak véleményét, de a magam útját járom, és a saját feladatomra koncentrálok. Nemcsak utazó szeretnék lenni, hanem eredményt elérni. Nem néztem meg a sorsolást, csak a verseny reggelén fogom, hogy addig se vonja el a figyelmemet. Az elmúlt tornákon bejött ez a taktika, ezért megint ezt követem.

Amíg a szőnyegen egymást gyűrték a fiúk Módos Péter szövetségi kapitány irányításával, Sikével a hétfői sorsolásra terelődött a szó. Egyik nagy esélyesünk, a játékok után minden bizonnyal visszavonuló, elő helyen kiemelt Lőrincz Tamás a marokkói Zijed Ajt Uagrammal kezd 77 kg-ban. Már ha lesz meccs, mert ellenfeléről az elmúlt napokban olyan hírek érkeztek, hogy koronavírusos.

„Ha nem tud kiállni, Lőrincz majd birkózik egyet a bemelegítőteremben valakivel – mondta az eset kapcsán a szakvezető. – Utána egy japán vagy egy kazah jöhet Tominak, a kazahra nagyobb esélyt látok. Az utolsó versenyén Isztambulba kikapott tőle, de ő rontotta el azt a meccset. A tanulságokat leszűrve meg kell lennie a továbbjutásnak, és akkor az elődöntőben valószínűleg egy iráni következik. Egyértelmű, hogy a könnyebbik ágra került.”

Amíg tehát Lőrincz Tamásnak nem lehet panasza a sorsolásra, addig a 97 kg-os Szőke Alexnek már nem volt ennyi szerencséje. A tavaly Eb-ötödik cseh Artur Omarovval kezd a nyolcaddöntőben, utána viszont jöhet a legutóbbi két vb-t megnyerő orosz Musza Jevlojev. „Három-négy éve nem kapott ki, az egyik legbiztosabbnak tűnő olimpiai bajnok. Az esélyek persze azért vannak, hogy felborítsák őket. Ha Szőke nem tudja legyőzni, akkor is jó eséllyel a vigaszágon folytathatja” – tekintett előre Sike, aki szerint reális a minimum egy éremre vonatkozó elvárás a mieinktől.

A 34 évesen élete első olimpiáján induló Korpási Bálintra nézve hozzátette, jól sikerült a fogyasztása, ránézésre gyors, robbanékony, nincsen megszakadva a leadott kilóktól. Ekkor már egyetlen női versenyzőnk, a negyedik olimpiáján szereplő Sastin Marianna is befutott edző-férje, Wöller Ákos, valamint az indiai Vinesh Phogat társaságában (érdekesség, hogy az 53 kg egyik esélyesének egy éjszakát Frankfurtban kellett töltenie, ugyanis a Tokióba tartó gép beszállításakor derült ki, hogy egy nappal lejárt az Európai Unióra szóló vízuma).

„A tegnapinál egy fokkal jobb” – szúrt oda a 37 évesen, már édesanyaként kvótát szerző Sastin a fiúknak zeneválasztás miatt, majd a kérdésünkre kifejtette, próbál mindenfajta elvárás nélkül birkózni. „Úgy szeretnék felmenni a szőnyegre, hogy amit tudok, adjam ki magamból. Sajnos nem leszek fiatalabb, így nem jött jól az egyéves halasztás, most viszont jobb formában vagyok, mint tavaly ilyenkor lettem volna. Ugyan nem tudok kijönni, de a televízión keresztül drukkolok hétfőn a többieknek.”

A magyarországi szurkolóknak korán kell kelniük, ha élőben akarják követni birkózóinkat, a versenyek ugyanis minden nap közép-európai idő szerint hajnali négykor kezdődnek. A hatfős különítményünk elszántságát látva azonban biztosak vagyunk benne, lesz miért izgulni.

A MAGYAROK BIRKÓZÓPROGRAMJA

Augusztus 2., hétfő

Kötöttfogás 77 kg (Lőrincz Tamás), 97 kg (Szőke Alex), selejtező; 4.30; elődöntők, 11.15

Augusztus 3., kedd

Kötöttfogás 77 kg, 97 kg, vigaszág, 4.00, helyosztók, döntők, 11.15

Kötöttfogás 67 kg (Korpási Bálint), 87 kg (Lőrincz Viktor), női 62 kg (Sastin Marianna), selejtező, 4.30, elődöntők, 11.15

Augusztus 4., szerda

Kötöttfogás 67 kg, 87 kg, női 62 kg, vigaszág, 4.00, helyosztók, döntők, 11.15

Augusztus 6., péntek

Szabadfogás 65 kg (Muszukajev Iszmail), selejtező, 4.30, elődöntők, 11.15

Augusztus 7., szombat

Szabadfogás 65 kg, vigaszág, helyosztók, döntők, 11.15

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!