Autó - Motor

2016.03.28. 20:03

Tamások csatája Kiss Pál nagy sikerével

Máriapócs - Remek finálékat láthatott a RabócsiRingen a húsvéti Oláh Gumi Fesztivál közönsége.

Máriapócs - Remek finálékat láthatott a RabócsiRingen a húsvéti Oláh Gumi Fesztivál közönsége.

A végén csattant az ostor. A ralikrossz már csak ilyan, mindig a versenyek zárófináléja az elit, a SuperCars végső küzdelme. Így volt ez húsvét hétfőjén a máriapócsi RabócsiRingen. És az az ostor hatalmasat csattant, mert régen látott izgalmas és szinvonalas versengés döntött. Nem kis meglepetésre a címvédő Kárai Tamás csípte meg jobban a rajtot így lépéselőnyre tett szert a másik Tamás, Kiss Pál előtt. Igaz lett volna még esélyes, ám hétfőn párvidalara szűkült a küzdelem.

A két Tamás őrült iramban száguldozott, a harmadik körben az aszfalton Kiss Pál belülről megelőzte riválisát, akinek száz méter sem kellett ahhoz, hogy ismét az élen nyomja a gázt. És jött az újabb Kiss Pál csoda, hiszen az idén a ralikrosszra összpontosító miskolci pilóta a hátsó murváson újfent az autókrosszban kontinensbajnoki címekig jutó Kárai elé került és előnyét a leintésig megőrizte. Kiss Pál nagyon bekezdett, hiszen a bajnokságban eddig kettőből kettő a mérlege. A harmadik helyen a rutinos osztrák Alois Höller végzett a tavaly világbajnoki futamokon is indult honfitára, Max J. Pucher előtt. Kis csalódás Wieszt Jankó ötödik helye, míg a hatodikon Vass Zoltán végzett.

Az Oláh Gumi Fesztivál egyébként az országos bajnokság és a Közép-európai Zóna Trófea második, az országos amatőr sorozat első fordulója volt. Locsólkódás ide, locsolkódás oda, hétfőn sokan voltak kíváncsiak a versenyre és aligha bánták meg, hogy ezt a programot választották. A Super 1600-ban a nagy esélyes, tavaly Európa-bajnoki bronzérmet szerző, az idén a kontinesviadalra fókuszáló Szabó Krisztián nyert a cseh Josef Susta és Marton Gergely előtt. Az első fordulóban győztes

Kovács Marcellnek a negyedik hely jutott, mögött Gerencsér Dávid és Révész Bálitn volt a befutó. A Suoper Touring + 2000-ben Tóth Attila és Tajlem Tibor nagy csatáját előbbi nyerte, utóbbinak megint a második hely jutott. A +2000-eseknél a cseh Roman Castoral duplázott, hiszen a Slovakiaringen is ő nyert. A Magyar Kupában a nyíregyházi Vaskó Dominik parádézott, a Junior Kupában Harkányi Máté végzett az élen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!