Autó - Motor

2017.11.30. 13:38

Túraautó-vb - A vb-címért száll harcba Michelisz Norbert

Losail - Michelisz Norbert 6,5 pontos hátrányból várja a túraautó-világbajnokság utolsó, Katari Nagydíját, melyet péntek este rendeznek.

Losail - Michelisz Norbert 6,5 pontos hátrányból várja a túraautó-világbajnokság utolsó, Katari Nagydíját, melyet péntek este rendeznek.

A magyar autóversenyző a mostani szezonban három futamot nyert meg eddig, s 249 pontot gyűjtve a vb-pontverseny második helyén áll a 255,5 pontos svéd Thed Björk mögött. Egy versenyen 60 pont szerezhető (ötöt kap az első rajtkockát megszerző pilóta, 25 pont jár az első, 30 a második futam győztesének), így a Honda magyarjának van esélye a vb-cím megszerzésére.

"Úgy érzem, készen állok a feladatra, és Katarban megvan az esélyem, hogy befejezzem azt, amin már hét éve keményen dolgozom" - írta blogján Michelisz arra utalva, hogy 2010-ben, az első WTCC-s futamgyőzelme után fogalmazta meg először azt, hogy világbajnok akar lenni.

Megemlítette, hogy nem ő az esélyes a közel-keleti futamon, hiszen ő az üldöző, ráadásul a pálya is a Volvóknak - ilyennel versenyez Björk is - és a Citroëneknek kedvez inkább.

"Ha nem vették volna el a Hondától a Kínában szerzett pontokat, Norbi vezetné az összetettet" - mondta Ficza Ferenc autóversenyző az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel arra emlékeztetve, hogy szabálytalan motorok használata miatt 27,5 ponttól fosztották meg Micheliszt a kínai Ningpóban.

A tavaly a túraautó-világbajnokságon szerepelt versenyző szerint Michelisznek elsősorban arra kell figyelnie, hogy a rajtnál elkerülje a balesetet. Szerinte taktikázásnak nincs értelme, mert a 6,5 pontos hátrányt anélkül is le lehet dolgozni.

A katari viadal pénteken 12.30-kor kezdődik az időmérő edzésekkel, az első futamot 19.20-tól, a másodikat 20.35-től rendezik.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!