Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.06.09. 13:26

Lába kelt fél bögre tejfölnek (is)

<p>Hernádszurdok - Harminc éve szervezünk vadvízi túrákat, de soha nem történt még ilyen velünk, mint az idén – mesélte dr. Egri Kiss Tibor. Most viszont éjszaka,amikor aludtak, vittek el hernádszurdoki táborukból értéktárgyakat.</p>

Harminc éve szervezünk vadvízi túrákat, de soha nem történt még ilyen velünk, mint az idén – mesélte dr. Egri Kiss Tibor. Mint mondta, pénteken Hernádszurdokon táboroztak le, úgy, mint korábban sokszor, a gátőr udvarán. Éjszaka, alvás közben jártak hívatlan látogatók náluk. 300 ezer forint értékben vittek el értéktárgyakat a 41 fős csoporttól.

– Mi még jól jártunk – folytatta a tábor szervezője – hiszen sok apróság mellett csak a feleségem húszéves gumicsizmáját vitték el. Lába kelt fél bögre tejfölnek is. Viszont van, akinek hűtőtáskányi ételét, mobiltelefonját, 40 ezer forintját, fényképezőgépét lopták el.

Forrónyomon

Dr. Egri Kiss Tibor megjegyezte, az előző években volt, hogy napközben is magára mertek hagyni 40-50 sátrat, most viszont éjszaka, ottlétükben történt a lopás. Még az sem vigasztalja őket, hogy az encsi rendőrkapitányság forrónyomon fogta el a tetteseket, s legtöbbjük már másnap visszakaphatta az értékeit.

– Tavaly is volt egy kisebb kellemetlenségünk, amikor Sajószentpéter mellett dobáltak meg minket 8-16 éves fiúk. Az idén muszáj lesz rendőri biztosítást kérnünk azon a szakaszon. Sajókaza környékén intettem a tavalyi tapasztalatok miatt a csoport tagjait óvatosságra, ott viszont kellemesen csalódtunk. Egy roma család horgászott a folyó partján, kedvesen köszöntek, és jó utat kívántak – számolt még be tapasztalataikról az egyébként Lillafüreden élő férfi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!