Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.06.19. 14:40

Néhány hét múlva újra használható

<p>Parasznya-Miskolc - Javítani nem lehetett a Parasznya-Miskolci közötti lezárt utat, ki kellett kerülni a sérült szakaszt.</p>

Ha az időjárás nem okoz nagy meglepetéseket, július végére megnyithatják a forgalom előtt a már egy éve rézsűomlás, útpálya-leszakadás miatt lezárt Parasznya-Lyukóbánya utat, mondta Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Igazgatóságának vezetője.

Mint arról korábban már többször beszámoltunk, a Pitypalatty-völgy lakói számára komoly pluszköltséget jelent, hogy csak kerülőúton, Sajószentpéteren át érhetik el a megyeszékhelyet, mert a völgyet Lyukóbányán keresztül Miskolccal összekötő utat tönkre tette a tavalyi esőzés. Tavaly nyáron először a padka tűnt el, majd az egész útpálya megsuvadt, másfél-autónyi hosszúságú szakaszon fél méterrel került eredeti szintje alá. Ideiglenes megoldásként murvával feltöltötték és sebességkorlátozás vezettek be az út ezen részén, de az út állapota egyre romlott, a biztonságos közlekedést nem lehet fenntartani a szakaszon, ezéért aztán úgy döntöttek az illetékesek, hogy betonkoloncokkal zárják le az út két végét.

Mint a helyszínen megtudtuk, az utat nem javítják ki. Mivel az útszakasz azért sérült meg, mert a felázott talaj egyszerűen a völgybe csúszott, talajtani vizsgálatok után kijelöltek egy új, a csúszólemezt kikerülő nyomvonalat. Ezen a szakaszon az építkezés már javában zajlik; erdőirtást követően az erdei talajt már elhordták, a gépek pénteken már tömörítették, töltötték az út új nyomvonalát. Azt a domboldalt, ami megindult a völgy felé szintén megerősítik: a vízmosást feltöltve „nekitámasztják” a völgyecske túlsó falának. Összességében csaknem ötszáz méter új út épül, ami kikerüli a bizonytalan állagú domboldalt.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!