Vendégjegyzet: Hősök Napja

Késő délután, pontosan 5 óra. A Művelődési Házban csendesen gyülekeztek az érdeklődők. Leültek, odaköszöntek a szomszédnak, váltottak néhány szót. Az asztalon már égett a négy gyertya, s az előadók várakoztak. Majd elkezdtem az igeszolgálatot. Jézus arra kért bennünket, elégedjünk meg a mindennapi kenyérrel, ne akarjuk az egész világot! Ne akarjunk mindig többet és többet! Inkább az élet valódi értékeire figyeljünk oda, amíg lehet! A telhetetlenség háborúhoz vezet, és akkor újra sok fájdalom zúdul reánk. A sírok között összetört lelkek kóborolnak majd és a gyermekek…a gyermekek sárosan, éhesen összekapaszkodnak, nevetésük elnémul. Ha a gyermekek nem nevetnek, akkor értelmét veszti a földön minden. Még a legapróbb élőlények is megrendülnek, hiszen az ember a teremtés koronája, hivatása az uralkodás. Bölcsen uralkodni a teremtett világon. Az élőlények és a Kék Bolygó ezt várná az embertől. Talán ideje lenne ezen is elgondolkodni.

Az igeszolgálat után Thomka István szólalt meg. Beszélt az I. és a II. világháború helyi vonatkozásairól. Borzalmas eseményeket éltek át az itt élők. Értelmetlen kegyetlenségek áldozataivá váltak sokan. Még hallgatni is nehéz volt. Ezt követően a Valahol Európában című musicalből hallgattuk meg Éva dalát és a lemez címadó dalát. A reményteljes jövőről szól mindkettő. Igen, újraéled minden, a sírokat benövi a fű, és a kék égen tiszta felhők úsznak majd ismét, megszólalnak a régi slágerek, a fiatal, éhes zenészek újra játszani kezdenek…de már semmi nem lesz olyan, mint régen. Mert azok az édesanyák, édesapák, azok a gyermekek, akiket puskagolyó gyilkolt meg, vagy bomba szakított szét… A megsárgult fényképüket látva elnémít a fájdalom. A föld beitta a vért, magába fogadta a halottakat, minden eltűnt mára látszólag. De nem így van. A szél hozza-viszi a halált; az utolsó szívdobbanások magányát; a harctéren, sárban és vérben hagyott katona imádságát és gondolatait. Mert belső zsebében, a szíve fölött ott volt a kedvese fényképe, a gyermekei fényképe, és szerette volna folytatni az életet, de erőszakkal, érthetetlen okból elvették tőle a jövőt. Ezt a sérelmet őrzi az Ég és a Föld, mert mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Veszélyes lehet egy édesapa, ha a fiait gyászolja.

„Soha többé háborút!”- ezt a címet kapta a megemlékezés. Ezután a résztvevők meglátogatták a faluban felállított háborús emlékműveket. A 422. református ének verseit énekelték, s Thomka István néhány mondatban szólt a felvésett nevekről és a hozzájuk kapcsolódó történetekről. Majd mindenki csendesen hazatért, ahogyan érkezett. S végül még egy gondolat: a háborúnak nincsenek győztesei.

Kovács Balázs

Szerzőnk Hidasnémeti református lelkipásztora