Miskolc - A dokumentumfilmes mezőnyről, a film jelenéről és jövőjéről beszélgettünk Almási Tamással.

Almási Tamás Kossuth-díjas dokumentumfilm-rendező a CineFest zsűrijének egyik elnöke. (Hozzá tartoznak a dokumentum-, a kisjáték- és az animációs filmek, míg a játékfilmek legfőbb ítésze Kocsis Ágnes filmrendező.) Almási Tamás nevéhez közel harminc egészestés dokumentumfilm kötődik, köztük az Ózdról szóló sorozat, amely a rendszerváltás környékén mutatja be a várost.

Mik az első benyomásai a fesztiválon vetített filmekről?

Almási Tamás: Láttam már egy-két igen kiemelkedő alkotást. Ez egyébként a negyedik CineFest amin itt vagyok, de először ért a megtiszteltetés, hogy a zsűri tagja lehetek. Magyarország legerősebb filmfesztiváljává lett a miskolci, ez az év különösen bizonyítja ezt: a játékfilmes mezőny kiemelkedő alkotásokkal van teli. Sok-sok olyan film, amely már más fesztiválokon, a Sundance-n, Cannes-ban, Locarnoban is bizonyított.

Mi jellemzi a dokumentumfilmes mezőnyt?

Almási Tamás: Már azok között is, amit eddig láttam (hétfőn, a fesztivál harmadik napján beszélgettünk – a szerk.) vannak ígéretes, erős alkotások, a kisjátékfilmek esetén azonban még várat magára a befutó. Sűrű a program, napi 5-6 órát nézzük a filmeket. S bár a nagyjátékfilmek zsűrielnöke Kocsis Ágnes, azért azokat is mind megnézem – így döntöttünk a többi zsűritaggal – hogy legyen kompetenciánk a döntésnél. A színvonal pedig: évről évre javul.

Milyen a jó dokumentumfilm?

Almási Tamás: Nem elég a jó téma, nem elég, hogy leleplező legyen, az kell, hogy megdöbbentsen. Vagyis ne csak a téma, hanem az elmesélés módja is érintse meg, ragadja torkon a nézőt. És ez szerencsére egyre több filmalkotónál fontos szempont. Ehhez nagy szakmai tudás szükséges. Olyan dramaturgia, különböző kifejezőeszközök mint a dokumentumanimáció, a fikciós elemek, az aláfestő zene – a filmnyelv rengeteget gazdagodott – amely hozzájárul ehhez: ma a dokumentumfilm is olyan elsőre, mintha játékfilm lenne. Az a különbség, hogy a nem kitalált a történet, hanem maga a valóság. A mostani mezőnyben nagyon sok az igazán jó film, kár, hogy csak egyetlen díjat oszthatunk ki.

Magyar és nemzetközi filmek egyaránt részt vesznek a versenyben. Hogy látja: hol tart most a magyar dokumentumfilmgyártás a világban?

Almási Tamás: Úgy látom, megállja a helyét, vannak igen jó ütős magyar filmek.

Mennyire képes dokumentálni a magyar film a nagy társadalmi változásokat?

Almási Tamás: Magából a fesztiválból ez nem derül ki, az itt láthatóak csak egy szűk szelete a hazai dokumentumfilmeknek. Általában, és az elmúlt évtizedekre vonatkoztatva nem csak hogy tükrözték, de közvetítették is a kort, a társadalom problémáit a dokumentumfilmek, meg is előztek ebben más műfajokat. Az más kérdés, hogy a mára nem ez jellemző, ma nagyon hiányzik az ilyen film. Ennek okai is vannak: nem megy el a kamera mindenhova. Most nehéz bejutni a kft.-kbe, bt.-kbe, nehéz lenne például a devizaügyekről filmet forgatni. Nyilván emberi aspektusai is vannak ennek. De míg a rendszerváltás környékén, amikor már lazult a pártfegyelem, nagyobb lehetőség volt a problémákról forgatni, most felkészült jogászok figyelnek.

Lehetne-e valamiképp ösztönözni, hogy elkészüljenek ezek a filmek?

Almási Tamás: Lehetne. De másfél éve áll a magyar filmgyártás. Éhkopon van a szakma, az egész létét kérdőjelezik meg. Lehetne ösztönözni, ha olyan témákra írnának ki pályázatot, amely fontos lehet az államnak. Nem propaganda megközelítésről van szó, buta dolog, ha a hatalom nem tűri a kritikát. Hanem olyan témákról, amelyek épp a társadalmi változások bemutatását tűzik ki célul.

Lát erre esélyt?

Almási Ferenc: Jelenleg Godot-ra várunk. Talán éppen ma értesülünk arról, hogy vége ennek az időnek. (Beszélgetésünk után kezdődött az a dokumentumfilmes szakmai fórum, amelyen a minisztérium munkatársai is részt vettek, és ahol elhangzott, előreláthatólag novemberben jelennek meg a pályázati kiírások – a szerk.) Én bízom benne, hogy hamarosan értékes, szakmailag profi filmek kerülhetnek a mozikba.

ÉM/HM

Fiatalok, vissza a moziba!