Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.09.15. 13:28

Emberek a havason: 70 éves

Miskolc - Több éve már, hogy a miskolci filmfesztivál része a CineClassic-sorozat, melynek keretében filmtörténeti témákkal foglalkoznak. Az idén Szőts István filmrendező áll a középpontban, akinek az Emberek a havason című filmjét épp 70 éve, 1941-ben forgatták.

Miskolc - Több éve már, hogy a miskolci filmfesztivál része a CineClassic-sorozat, melynek keretében filmtörténeti témákkal foglalkoznak. Az idén Szőts István filmrendező áll a középpontban, akinek az Emberek a havason című filmjét épp 70 éve, 1941-ben forgatták.

A film a legelső Velencei filmfesztivál művészeti fődíját érdemelte ki, mondta Muszatics Péter, a fesztivál kommunikációs igazgatója: ő állította össze a CineClassic programját.

– Van egy másik oka is annak, hogy Szőts Istvánt mutatjuk be, hiszen jövőre lesz születésének centenáriuma.

A rendező egyébként könyvet is írt Röpirat a magyar filmművészet ügyében címmel, amely 1945-ben jelent meg, és amelyben azt feszegeti, hogy hogyan működne ideálisan a magyar filmszakma. Ez a könyv lesz a kiindulópontja annak a konferenciának, amelyen szakemberek, rendezők, történészek vitatják meg ugyanezt a kérdést. Muszatics Péter szerint Szőts István gondolatai közül ma is sok minden megszívlelendő. Az más kérdés, hogy a történelem alakulása miatt semmi nem valósult meg a könyvben megfogalmazottakból.

Szőts Istvánról retrospektív kiállítás is nyílik a Petró-házban, az Emberek a havason című filmet pedig szeptember 22-én délután fél 5-től meg is tekintheti a közönség a Béke-teremben.

ÉM-HM


Miskolc – „A fesztivál történetének legjobb versenyprogramja látható az idén.”


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!