Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.09.15. 17:04

Figyelik, hogy mi lett a végzősök sorsa

Miskolc - A DPR felméri, hogy az egyetemi képzésben mire van szükség és mire nincs.

Miskolc - A DPR felméri, hogy az egyetemi képzésben mire van szükség és mire nincs.

Hol tudtak elhelyezkedni, milyen sikerrel találtak munkát, jelentkeztek-e valamilyen más képzésre, mennyire tudják munkájukban hasznosítani az egyetemen tanultakat – ilyen jellegű kérdésekre kell választ adniuk azoknak a volt hallgatóknak, akik részt vesznek a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) felméréseiben. Ilyen rendszer a Miskolci Egyetemen már 2007-től működik, két éve azonban egy 300 millió forintos pályázat keretében fejlesztethették tovább a DPR-t. Hogy ez a fejlesztés mit takar, erről a csütörtöki zárókonferencián beszélt Szintay István professzor.

Az Észak-Magyarországnak elmondta: „A DPR a végzett hallgatók munkaerőpiaci fogadtatásáról, illetve az egyetemen szerzett ismeretek gyakorlatban történő felhasználásáról szolgáltat pártatlan információt.” A végzett hallgatókat, a diploma megszerzése után egy, három és öt évvel is megkérik egy online kérdőív kitöltésére, de három évente is végeznek, úgynevezett köztes, kérdőíves felmérést. Az adatok összesítése alapján az egyetem tiszta képet kaphat arról, hogy a munakerőpiacon mire van szükség, milyen képzések a preferáltak, min kell javítani, és az országos mutatók alapján a megfelelő képzési keretszámok is meghatározhatók, a munkaerőpiaci helyzethez igazíthatók – tudtuk meg. Hozzátette: ez a rendszer elősegíti, hogy ne munkanélkülieket termeljen ki az egyetem.

Kirül a régió?

A professzor azt is elmondta, hogy a pályázatnak köszönhetően 12-13 intézmény fejleszthette ki a saját rendszerét, ezeket az adatokat pedig az Educatio Kft. koordinálja.

Szintay Istvánt az eddigi tapasztalatokról is kérdeztük valamint arról, hogy a felsőoktatási intézmények közül – a DPR alapján – a Miskolci Egyetem milyen helyet foglal el. A tapasztalatokról elmondta: a végzett hallgatók 20-22 százaléka tölti ki ezeket a kérdőíveket, ami jó aránynak számít. Ebből megállapítható, hogy a Miskolci Egyetem karain végzett hallgatók többsége – átlagban – hat hónap alatt talál munkát, de egy éven belül mindenképp. Az országos összesítésben, elhelyezkedés szempontjából az első egyharmadban foglal helyet a miskolci campus – tette hozzá. Az azonban nem jó hír, hogy a végzett hallgatók többsége nem a régióban helyezkedik el – tette hozzá. Ha ezen nem tudunk változtatni, akkor hamarosan kiürül a régió, de legalábbis elveszíti szellemipotenciálját. Ez azonban társadalmi, szociális probléma és nem képzési – hangsúlyozta.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!