Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.10.19. 17:46

Ez lesz az utolsó napirend előtti?

Miskolc - Csütörtökön utoljára szólalhatnak fel a miskolci önkormányzati képviselők napirend előtt?

Miskolc - Csütörtökön utoljára szólalhatnak fel a miskolci önkormányzati képviselők napirend előtt?

A válasz igen, amennyiben a csütörtöki testületi ülésen a képviselők elfogadják az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának (SZMSZ) módósításáról szóló javaslatot. Ez – többek között – a következőt tartalmazza: az ülések elhúzódása miatt a napirend előtti felszólalások lehetősége szűnjön meg.

Az előterjesztés, melyet dr. Kriza Ákos polgármester jegyez, azzal indokolja: „A módosítást követően a napirendek tárgyalása hamarabb elkezdődhet, a napirenden kívüli témákban pedig a napirend után van lehetőség felszólalni.” Ugyancsak a közgyűlési ülések elhúzódására hivatkozva javasolják a vita szabályainak módosítását is. Azaz: lehetőséget adnak a vita beszüntetésére.

A miskolci testület márciusban már módosította az SZMSZ-t, akkor kikerült belőle az interpelláció lehetősége. Azaz: az ellenzéki képviselők megszólalási lehetősége csökkent, hiszen csak kérdés formájában érdeklődhetnek városi dolgokról, a közgyűlésen viszont a választ nem minősíthetik, annak elfogadásáról a képviselőknek nem kell dönteniük.

Mennyi időt spórolhat meg a testület a napirend előtti felszólalások megszüntetésével?

Számításunk szerint 40 percet, hiszen a mostani szabályzat szerint minden frakció 10-10 percet beszélhet, és négy frakció van. Illetve viszontválasra is van lehetőség, amelynek időtartama 5 perc.

Az önkormányzatnál arról érdeklődtünk, mi indokolja a napirend előtti felszólalások megszüntetését. Azt is megkérdeztük: az elmúlt egy évben és korábban – mondjuk két évre visszamenően – mennyi időt fordítottak a testületi ülésen az ilyen jellegű hozzászólásokra. Illetve – kérdeztük – tudnak-e más városról, ahol hasonló gyakorlatot vezettek be. Felvetettük azt is, hogy a teljes betiltás mellett megoldás lehetne a parlamenti módszer is, azaz a frakcióvezetők vagy helyetteseik szólalnak fel a fajsúlyosabb ügyekben.

Lapzártánkig azonban nem érkezett válasz az önkormányzattól. Az SZMSZ módósításáról szóló javaslatban az is szerepel, a sajtó tájékoztatása nem indokolt.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!