Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.10.26. 17:45

Rendőri készültség rokonlátogatás miatt

Miskolc   „Több mint féltucat rendőrautó áll a miskolci börtön előtt, történt valami rendhagyó a börtönben?” – hívta fel szerkesztőségünket egyik olvasónk szerdán délután fél öt körül.

Miskolc   „Több mint féltucat rendőrautó áll a miskolci börtön előtt, történt valami rendhagyó a börtönben?” – hívta fel szerkesztőségünket egyik olvasónk szerdán délután fél öt körül.

Kiderült: olvasónk szeme nem káprázott, valóban nyolc rendőrautó – és a hozzájuk tartozó rendőrök – tartózkodtak a Fazekas utcai „megyei ház” közelében. Ennek információink szerint az volt az oka, hogy ekkor kísérték előzetes letartóztatására Beri Tamást, Tornanádaska uzsorabűncselekmények megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett polgármesterét, feleségét és a polgármester unokaöccsét. Ez önmagában még nem adott volna okot ilyen készültségre, azonban Tornanádaskáról híre jött, hogy a rokonok elindultak a megyeszékhelyre, hogy búcsút vegyenek az előzetesbe helyezettektől.

Kedden megírtuk: a rendőrség gyanúja szerint Beri Tamás és felesége egy strómanon keresztül boltocskát üzemeltetett Tornanádaskán, ahol a helybeliek a polgármester által meghatározott napi limit alapján élelmiszereket vásárolhattak hitelbe, amit később egy összegben, száz százalékos kamattal kellett a segélyeikből kiegyenlíteniük. A rendőrség információi szerint a polgármester testvérét és unokatestvérét közmunkásként gyakorlatilag arra alkalmazta, hogy segélyosztáskor vigyázzanak a rendre.

ÉM


Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaska független polgármesterét, valamint a településvezető feleségét és unokatestvérét, akiket uzsora-bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak meg


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!