Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.11.14. 17:09

320 millió forint ár- és belvíz ellen

Nyékládháza, Mályi, Kistokaj, Hejőkeresztúr - Az árvíz- és a belvíz ellen is megoldást nyújthat négy településnek a 320 millió forintos segítség.

Nyékládháza, Mályi, Kistokaj, Hejőkeresztúr - Az árvíz- és a belvíz ellen is megoldást nyújthat négy településnek a 320 millió forintos segítség.

Négy település fogott össze – Nyékládháza, Mályi, Kistokaj és Hejőkeresztúr –, hogy a tavalyi árvíz- és belvíz helyzet ne ismétlődhessen meg náluk. Pályáztak és nyertek: 320 millió forintot. Ebből a Hejő-meder és a Hejő-malomárok rekonstrukciója valósulhat meg.

Urbán Sándorné, Nyékládháza polgármestere az Észak-Magyarországnak elmondta: a kiviteli tervek már elkészültek, jelenleg a közbeszerzési szakaszban tart a beruházás. Januárban vagy februárban kezdődhet a munka, amely várhatóan jövő őszre fejeződik be.

A polgármester beszélt arról is, hogy az elmúlt évek esőzései folyamatos problémát jelentettek a négy településen. A Hejő elöntötte a földeket, házakat, komoly árvízhelyzet alakult ki – sorolta. A Hejő-meder rekonstrukciója ezek ellen nyújt majd megoldást. A Hejő-malomárok beruházás pedig a belvízi gondokat oldhatja meg, így elkerülhető lesz az, ami tavaly megtörtént Mályiban, hogy lakásokat veszélyeztetett a belvíz – ismertette.

A 320 millió forintból Hejőkeresztúrtól Kistokajig megújul a Hejő-meder, ez csaknem 20 kilométeres szakaszt jelent.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!