Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.11.15. 17:50

Harsányban marasztaló telkek

Harsány - Harsányban már látszanak az alapjai az első olyan háznak, amelyet az önkormányzattól kedvezményesen vásárolt telekre építenek.

Harsány - Harsányban már látszanak az alapjai az első olyan háznak, amelyet az önkormányzattól kedvezményesen vásárolt telekre építenek.

Szabó Gergely polgármester ugyanis úgy gondolta, az önkormányzat kedvezményes telekeladási programja lehet az egyik megoldása annak, hogy a harsányi fiatalokat megtartsa a település, hogy elvándorlásukat megakadályozzák. Mint az Észak-Magyarországnak elmondta: "Az önkormányzat csak a felsőoktatásban tanulókat, illetve néhány középiskolás diákot tud támogatni anyagilag, de az otthonteremtés segítésére már hosszú ideje nincs forrásunk, ezért találtuk ki ezt a programot." Az önkormányzat kiemelt célja, hogy minél több helyi fiatal maradjon a községben, és gyermekeik a helyi oktatási intézményben tanuljanak - tette hozzá.

Az első telek elkelt, és mint lenni szokott, az "újszülött betegségeken" át is esett. Mivel az elsőként értékesített terület egykor vízműterület volt, a beépíthetőség érdekében rendezési tervet kellett módosítani, hogy Papp Béla tulajdonos elkezdhesse az építkezést - sorolta a polgármester. A többi telek - van még négy ilyen ingatlan - már belterületen van, közművesített, így ezekkel már nem kell azt a hosszadalmas procedúrát végigjárni, mint az elsővel - hangsúlyozta. A még meglévő telkek darabonként 1000 négyzetméteresek, és körülbelül 500 ezer-1 millió forinttal olcsóbban vehetik meg a harsányi fiatalok. - tudtuk meg.

Helyben munka

De nemcsak önkormányzati telek van eladó Harsányban, lakás is. Szabó Gergely arról is beszélt, hogy korábban rossz gyakorlat folyt - fogalmazott -, az önkormányzati lakások helyén intézmények működtek, például teleház, könyvtár. Ezeket egy ma már nem használt iskolaépületbe költöztették, hogy a lakásokat újra az eredeti funkciójukban tudják használni.

Azt is megkérdeztük, mi van, ha maradnak a fiatalok, a kedvezményes telken túl mit tud számukra ajánlani Harsány? "Az önkormányzat közvetlenül is, de a helyi vállalkózók bevonásával is segíteni próbál a munkahelyteremtésben" - válaszolta a polgármester. Elmondta azt is, hogy munkahely szempontjából nem rosszabb a helyzet, mint más településeken. Sőt - folytatta - egy mezőgazdasági gépgyártó cég és egy mezőgazdasági vállalkozás is található Harsányban. Ezek biztosítanak munkát a helyieknek - tette hozzá. Nem beszélve arról, hogy Miskolc alig 20 percre van, a buszközlekedés is sokat javult az elmúlt időszakban, így bejárni dolgozni sem okoz gondot - tette hozzá.

Szabó Gergely pozitívumként említette a helyi oktatási intézményt is, amely ökoiskola lett az idén. "Az egyik kereskedelmi rádió reggeli adásába is bekerültünk a lópatkolás órával. Persze nem ez a legfontosabb programja az ökoiskolának, sokkal inkább az, hogy a gyerekek közelről ismerkedhetnek a természettel, erdei iskolában is tanulhatnak" - sorolta. "Mindezek és persze a csodás természeti környezet reményeim szerint segítenek abban, hogy a harsányiak Harsányban maradjanak" - fogalmazott.

Nem biztos, hogy maradt volna

Papp Béla menyasszonyával építkezik arra a telekre, amelyet az önkormányzattól vásárolt. A kezdeti nehézségekről is beszélt, de azt is elmondta, ő Harsányban nőtt fel, éppen ezért örült a lehetőségnek, hogy itt maradhat. Kérdésünkre, hogy akkor is marad volna, ha nincs ez a telekvásárlási lehetőség, a válasza az volt: nem biztos.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!