Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.11.15. 15:04

Szögi-ügy: Megfenyegették a tanúkat, hazudtak

Sátoraljaújhely - A Szögi-ügyben próbálták megakadályozni, hogy kiderüljön, kik voltak a gyilkosok.

Sátoraljaújhely - A Szögi-ügyben próbálták megakadályozni, hogy kiderüljön, kik voltak a gyilkosok.

Négyen állnak a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság előtt hamis tanúzás és más bűncselekmények miatt, írtuk hétfőn. Valamennyien olaszliszkaiak, és a Szögi-ügy felderítését próbálták megnehezíteni, az ismerősük, családtagjuk gyilkosságban betöltött szerepét kisebbíteni.

A mostani per elsőrendű vádlottja egy 46 éves férfi, aki annak ellenére, hogy kérhetett volna mentességet – mivel hozzátartozójával kapcsolatban kellett vallania –, ám ezzel nem élve tanúvallomást tett – így viszont köteles lett volna igazat mondani. A férfi már az első kihallgatásától fogva többször is azt állította, hogy mindössze ketten vettek részt Szögi Lajos megölésében. Két hónap múlva ugyan elismerte, hogy akiket meggyanúsított a rendőrség az emberöléssel, azok valamennyien benne voltak az ügyben, de a bíróság előtt már megint mást vallott.

Véres, nem véres

A másodrendű vádlott egy 37 éves nő, aki a nyomozás során elhallgatta, hogy látta az egyik fiatalkorú vádlottat, aki Szögi Lajos verésében részt vett, mezítláb, véres lábbal látta, és megpróbált egy másik tanút is rávenni – szép szóval, majd fenyegetéssel – arra, hogy ezt tagadja el. A tanú nem hallgatott rá, vallomás tett, így a nő ellen hamis tanúzás, arra felhívás és hatósági eljárás akadályozás miatt folyik az eljárás.

A harmadrendű vádlott egy 36 éves férfi. Ellene az a vád, hogy ugyanazt a tanút, akit a másodrendű is megpróbált megfélemlíteni, többször megfenyegette; „úgy beszélj, hogy ha a Dezsőék nem jönnek ki, meg fogsz halni”, mondta neki. A tanú vallomást tett, és elköltözött Olaszliszkáról, mert tartott a retorziótól. A férfit hatósági eljárás akadályozásával – amit folytatólagosan követett el – vádolta meg az ügyészség.

Az ügy negyedrendű vádlottja egy 57 éves nő, aki – bár végignézte a gyilkosságot – azt vallotta, nem látott semmit sem, végül a bíróságon mégis elmondta az igazat.

A vádhatóság az első- és negyedrendűre felfüggesztett, a másod és harmadrendű vádlottra végrehajtandó szabadságvesztést kért. A hamis tanúzásért kettő és nyolc év között szabhat ki a bíróság börtönbüntetést, a hatósági eljárás akadályozása maximum öt évet kóstálhat, aki ellen mindét vádpont megáll, halmazatban kettő és 12 év közötti börtönbüntetésre számíthat.

ÉM-SZP


Sátoraljaújhely – Négyen állnak a bíróság előtt hamis tanúzás miatt, akár nyolc évet is kaphatnak.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!