Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.11.17. 09:37

Ülésezett a miskolci közgyűlés

Miskolc - Véget ért a novemberi miskolci testületi ülés. A képviselők 10 napirendről döntöttek majd, ebből egyről zárt ülésen. Ezen kívül sürgősségi indítványok is voltak.

Miskolc - Véget ért a novemberi miskolci testületi ülés. A képviselők 10 napirendről döntöttek majd, ebből egyről zárt ülésen. Ezen kívül sürgősségi indítványok is voltak.


16.22: A novemberi testületi ülésnek vége.

A döntésekre a későbbiekben visszatérünk.

A következő testületi ülés december 15-én lesz.


15.48: Jogcím nélküli telekhasználóról írnak a lapok - kezdte felszólalását dr. Nánási-Kocsis Norbert fideszes képviselő. Kacsalábon forgó házról, és milliomos tulajdonosról beszélt, aki- szerinte - 5 éve jogtalanul használja az önkormányzat területét. A polgármestertől azt kérdezte, az önkormányzat kivizsgálta e- az ügyet, tudják-e, ki az elkövető és mit tett a város, hogy visszafoglalja ezt a területe?

A polgármester kérte, jelölje meg pontosabban ezt a területet, mire a képviselő helyrajzi számot mondott. A polgármester azt válaszolta: utána néznek és írásban válaszol a feltett kérdésre.

Információink szerint a fideszes képviselő egy ellenzéki képviselőről beszélt.

Jelenleg szavaz a testület.


15.41: Az Észak-Magyarország egyik írására hivatkozott dr. Simon Gábor szocialista frakcióvezető, amiben dr. Zsiga Marcell alpolgármester nyilatkozott, hogy egy multifunkcionális csarnok hiányzik Miskolcról. A frakcióvezető szerint ebben egyetértenek, valóban hiányzik, de milyen lehetőségek vannak ennek megvalósítására - kérdezte. Egy, a Minap-ban megjelent márciusi cikket is felolvasott, amelyben a főutcai díszburkolat kijavításáról esik szó, illetve utcabútorok cseréjéről is írtak. Határidőnek a turisztikai szezon kezdetét jelölték meg. Hol tart most ez a munka? - kérdezte. A polgármester szerint mindezt a Zöld Nyíl keretében kell elvégezni, a munka azért húzódik, mert, amit korábban nem végeztek el, közműkiváltás, azt most kell elvégeztetnie az önkormányzatnak.

Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke elmondta: november 3-án a romálkat érintő gyilkosságsorozatra emlékeztek szent mise keretében. Majd az Árpád utca 2. szám alatt a Holocaust emléktáblánál koszorúztak.

Azt is elmondta: Karácsony Gyertyaláng akció néven adománygyűjtést indítanak el, melynek fővédnöke, Palánki Ferenc, római katolikus püspök és Pfliegler Péter alpolgármester. A program két elemből áll -folytatta -, december 20-án egy gyermekek karácsonya - várhatóan - a városi sportcsarnokban. A másik ételosztás, a város különböző pontjain, erre december 20-tól 24-ig kerülne sor. Az elnök arról is beszélt, hogy november 30-án délután 3 órától közmeghallgatást tartanak a Petőfi utca 1-3 szám alatt.


15.40: A napirendek tárgyalása befejeződött, most a napirend utáni hozzászólásoknál tartanak.

Dr. Kovács László (KDNP) képviselő a galambpiszok problémáról beszélt, kérte a várost, hogy tegyen ellene, hiszen elviselhetetlen az ott lakók számára. Példaként Velencét hozta, ahol sok a galamb, mégsem okoz gondot a madárürülék eltakarítása.

Dr. Tompa Sándor képviselő két kérdést vetett fel: egy korábbi határozatban a Miskolc Kártya megszüntetéséről döntött a testület, és ebben az is volt, hogy november 30-ig gondoskodnak új, hasonló lehetőségről. Mi a tervük Miskolc Kártya ügyben? - kérdezte. Illetve azt is kérdezte: mi a város terve a miskolc.hu oldallal. Ki működteti, és mikorra várható új arculattal a város új honlapja? - mondta.

A Miskolc Kártyát felváltó lehetőségen dolgozik a város, a honlap pedig november végére fel lesz töltve és elindul - válaszolta a polgármester.


15.08: Letelt a tanácskozási szünet.

A hozzászólást újra dr. Simon Gábor szocialista frakcióvezető kezdte, újra feltette korábbi kérdéseit.

A polgármester elmondta: a bankkal való tárgyalás során lehet megegyezni, mit fogadnak el. Átlátható gazdálkodást folytatunk, ezért ne gondolja, meg szeretnénk kerülni ezzel a közgyűlést - válaszolta a frakcióvezetőnek.

Dr. Kiss János fideszes frakcióvezető egy módosító javaslatot terjesztett be: a közgyűlés tudjon arról, milyen vagyontárgyakat terhel majd a jelzálog, ha ennek eljön az ideje. Az erről szóló javaslatról a közgyűlés dönthessen - fogalmazott.

Farkané Hadházi Ildikó főosztályvezető is reagált: az előterjesztés arra ada felhatalmazást, hogy a közbeszerzésben szerepelhessen a jelzálog terhelés lehetősége. Mint mondta: az ingatlanok listája nincs meg, de a közbeszerzés indítása a napokban lenne esedékes. A biztosítékok köre a tárgyalások során lesz megjelölve, akkor kérhet újabb felhatalmazást a város a testületről - fogalmazott.

Most kezdődik a zárt ülés.


14.48: A sürgősségi indítványok között van az a javaslat is, amely a város hitelfelvételére irányul. Erre - a polgármester szerint - a már elkezdett fejlesztésekhez van szükség. A hitel közel 3 milliárd forint lenne. Ahogy a polgármester fogalmazott: a múlttal való végleges leszámoláshoz szükséges.

Dr. Simon Gábor szocialista frakcióvezető elmondta: mivel tegnap este kapták meg a javaslatot, bizottsági ülésen nem tudták megtárgyalni. Ezért kérdezni szeretne - mondta. Milyen vagyontárgyakat akarnak jelzáloggal megterhelni, illetve a vagyonrendelettel összhangban van-e? - kérdezte.

Jakab Péter jobbikos képviselő hozzászólásában elmondta: ez az előterjesztés a városvezetés részéről egy beismerő vallomás, a város számára pedig halálos ítélet. " Önök beismerik: semmilyen elképzelésük nincs a munkahelyteremtésre, a gazdaság fellendítésére" - fogalmazott. Azt is elmondta: ezt a hitelállományt nem fogja tudni kitermelni a város, azok az ingatlanok, amiket megterhelnek, azok elvesztek - mondta. Ezt egy helyi szintű Trianonnak, gyarmatosításnak nevezte a jobbikos képviselő.

Dr. Simon Gábor újra szót kért, elmondta: ez az előterjesztés nem állja ki a törvényesség próbáját. Újra megkérdezte, melyek azok a vagyontárgyak, amelyekre jelzálog kerül bejegyzésre. "Azt sem tudjuk hogy ehhez a hitelhez, mekkora vagyontömegre van szükség, melyet a bank fedezetként elfogad" - hangsúlyozta. A vagyonrendelet szerint ekkora összegnél ez közgyűlési hatáskör - mondta. Az előterjesztés tartalmával nem tudnak azonosulni - mondta. A határozati javaslat megfogalmazása - tette hozzá - ellentétes a város vagyonrendeletével.

Farkasné Hadházi Ildikó, a gazdálkodási főosztály vezetője reagált a kérdésekre: "Ez a javaslat nem szól másról, mint arról a hitelfelvételről, melyet már év elején elfogadott a testület." A főosztályvezető szerint a hitelre szükség van a fejlesztésekhez és ahhoz, hogy a zároláson tudjon oldani a város - tette hozzá. Amiért bennünket támad a szocialista frakcióvezető, ők ugyanezt tették 2009-ben, ugyanígy folytatták le a hitelfelvételt - hangsúlyozta. Azt is hangsúlyozta: az eljárás a vagyonrendelettel megegyező.

Dr. Tompa Sándor szocialista képviselő szerint a polgármesternek abba kellene hagynia az előző városvezetés vegzálását, és üljenek le, dolgozzanak közösen, ne korlátozza az ellenzéki képviselőket. Újra együttműködést ajánlott, de - mint fogalmazott - már nem tudja feltételek nélkül megtenni. Arra kérte a polgármestert, gondolják át a politikájukat, változtassanak, mert mind a 17 képviselő személyesen is felelős lesz a város vagyonáért - hangsúlyozta.

A polgármester szerint ezek a hitelek mind a szocialisták felelőtlen gazdálkodása miatt van. Majd a 74 ügyészségi feljelentésre is kitért. "Ne legyen szelektív amnéziájuk, hogy mit tettek önök" - fogalmazott. Nézzék meg azt a jegyzőkönyvet, mit adtak át tavaly októberben - szólította fel a szocialistákat.

Dr. Kiss János a Fidesz frakció nevében tanácskozási szünetet kért. A polgármester megadta, 10 perc szünetet rendelt el.


14.18: Az Európa Ligetbe tervezett református közösségi házról szóló javaslatot most tárgyalják a képviselők.

Mint arról az Észak-Magyarország is beszámolt: a területet ealadná a város az egyháznak. Azt is megírtuk, hogy erről már több éve tárgyal az egyház az önkormányzattal, és most találtak erre megfelelő telket.

Földesi Norbert, a terület egyik szocialista képviselője azzal kezdte: közösségi házra szüksége van az Avasnak, és az egyház jelenlétére is a fiataloknak. A kérdésem csupán technikai - folytatta - mi indokolja a napirend sürgősségét, talán egy pályázat kiírása, ha igen, akkor melyik ez a pályázat. Illetve a terület 3 millió forintban megállapított értékaránya jogos-e? - kérdezte.

A polgármester elmondta: pályázatbenyújtása az oka a sürgősségnek. Mivel az egyház pályázik, így annak a számát nem tudja megmondani.


13.42: Jelenleg már a sürgősségi indítványokat tárgyalja a testület. A természeti katasztrófák megelőzése és kezelése címmel a város projektet nyújtott be. A város az előkészítési szakaszra 5,9 millió forintot kapott, ehhez kell biztosítani az önrészt.


13.34: Most a miskolctapolcai strand tehermentesítéséről tárgyal a testület.

A javaslatban az áll: a strandot 11.250.000 forint vissza nem térítendő támogatás biztosítására bejegyzett jelzálogjog terheli, melynek jogosultja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetve jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az eredeti jelzálogjog addig áll fenn, amíg a kötelezett a Támogatási Szerződésből eredő valamennyi kötelezettségének eleget nem tett. Az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében várhatóan 2011. év őszén kiírásra kerülő turisztikai, egészségturisztikai szolgáltatásokat fejlesztő pályázaton szeretnénk indulni, amelynek alapvető feltétele, hogy a fejlesztéssel érintett ingatlan tehermentes legyen. Erre figyelemmel szükséges a fentebb megjelölt ingatlanról a jelzálogteher levétele oly módon, hogy a jelzálogjog fedezetéül egy másik ingatlan kerüljön felajánlásra."

Dr. Tompa Sándor szocialista képviselő arra kérdezett rá, vajon van-e annyi lobbierejük a helyi országgyűlési képviselőknek , hogy a minisztérium elengedje a tartozást. A Tapolcát érintő pályázatról is érdeklődött, illetve a stranddal kapcsolatos peres ügyekről.

Soós Attila szerint ez a jelzálogjog csekély, kerestek egy ennek megfelelő ingatlant, amire átterhelik. Ez egy technikai előterjesztést - hangsúlyozta.

Dr. Simon Gábor szocialista frakcióvezető is arról beszélt: nem a városik tartozik, hanem a strandot bérlő Kékhullám Kft., van olyan lehetőség, hogy az állam ezt elengedje. Volt erre példa más esetekben - fogalmazott. Az örökség terhes, de ezt egy korábbi fideszes városvezetés okozta, és reméli ezt elhárítja, azaz ingyenesen megpróbálnak megszabadulni ettől a kötelezettségtől - fogalmazott.


13.10: Áttért a testület a Miskolci Nemzeti Színház gazdasági társasággá alakítására is, ez februártól lenne esedékes. Illetve - ehhez a napirendhez tartozva - a színigazgatói pályázatot is kiírnák. Ezt azt is jelenti - amiről portálunk már többször is beszámolt -, hogy Halasi Imrének, a színház jelenlegi igazgatójának évad végén mennie kell. Szerződése 2012. december 31-ig érvényes.

Elsőként újra Fedor Vilmos szocialista képviselő kért szót: "A színház költségvetése több mint 900 millió, a város ad közel 300 milliót, 150 milliót a színház állít elő. Az új előadóművészi törvény nem tudjuk, a miskolci teátrum finanszírozása hogyan történik majd. Nem mindegy, melyik kategóriába kerülünk, például ha nem a nemzetibe, akkor kevesebb támogatást kapunk. Éppen ezért tudni kellene, merre halad a kormány." Hangsúlyozta azt is, hogy a miskolci színház többtagozatos, Miskolc egyik legnagyobb foglalkoztatója. Mindenki szeretné tudni, mit hoz a jövő, hogyan alakul át a színház - tette hozzá. Deebrecennek, Szegednek eszeágában sincs átalakítania a színházát - fogalmazott. Kiemelte: itt van a legtöbb előadás, legtöbb néző. Ha a színház átalakul, a színészek kérdéseire senki nem válaszol - mondta. Új évadot kellene hamarosan tervezni, de nem tudni a támogatást, nincs átgondolva az átalakítás - hangsúlyozta. Sérülni fognak az előadások, nem lesz tájolás, nem mennek külföldre - sorolta. Reménytelen az átalakítás, nincs kellően átgondolva - fogalmazott. Tudjuk is, ki vezetheti a színházat, én ehhez nem szeretnék asszisztálni - hangsúlyozta.

Jakab Péter jobbikos képviselő szerint, ami bekövetkezik majd az a jegyáremelés. A Fidesz kultúrbarbarizmusát elnézve azt sem elképzelhetetlen, hogy pár év múlva Győzike lép fel a színházba - mondta.

Dr. Zsiga Marcell alpolgármester arra kérte a testületet, viselkedjenek képviselőhöz méltóan.

Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője a Madách színházat hozta példaként, mivel az jól működik nonprofit társaságként. Azt is hangsúlyozta: általános szokás, hogy a színházigazgatók utolsó félévében belép az új igazgató, hogy a következő évadot ő készítse elő. Ezt az évadot nem éri hátrány, az új pedig megújulva indulhat - fogalmazott. Közös célunk, hogy a színház nemzeti intézményként működhesssen tovább. Ehhez bizonyos kritériumoknak meg kell felelnünk, ennek az előkészítése a feladata a jövendő vezetőnek - tette hozzá.

A szocialisták frakcióvezetője, dr. Simon Gábor arról beszélt, hogy egy előterjesztésnek formai követelményei is vannak. "Például úgy kell kinéznie, az előterjesztő leírja az ügy előzményeit, várható hatásait, stb. Ezt a formát kell az előterjesztőnek kitölteni, ez ennél hiányzik. Megkérdeztem bizottsági ülésen, miért van ez, a válasz az volt, az előző napirenddel együtt akarták tárgyalni, de egy döntés miatt leválasztották. Nem jó, ha vannak szabályaink és ezt nem tartjuk be" - mondta.

A vidék első számú színházáról van szó, ezért ezt jobban körül kellene járni, így erről a napirendről ne most döntsenek - fogalmazott.

A polgármester szerint az ellenzék nem olvasta az előterjesztést. Abban az is benne van, hogy a forma betartása nem indokolt, így ez helyesen van elkészítve - vélekedett.

Pakusza Zoltán jobbikos képviselő szerint: ha kap egy előterjesztést, az legyen olyan, hogy pontról pontra követhető legyen, ne kelljen utánajárni. A Fidesz által benyújtott előterjesztések nagy százalékban előkészítetlenek, nincsenek benne olyan adatok, amely alapján dönthetnénk - mondta. Kiemelte: pesti és miskolci színházat összehasonlítani nem lehet.

A polgármester erre így reagált: nem gondolatolvasók, nem tudják, ő mit szeretne, ezért tegye fel a kérdéseit, ha vannak.

Mokrai Mihály szocialista képviselő azt emelte ki, a színház érték, nem szabad elherdálni. Arra kérte a várost, úgy történjen az átalakítás, hogy az ott dolgozók ne sérüljenek. Jelöljenek ki önkormányzati biztost, aki elmagyarázza a dolgozóknak, mi történik majd - fogalmazott. Ő is a javaslathoz kapcsolód üzleti tervet hiányolta.

Kriza Ákos polgármester elmondta, tegnap a színházban járt, megkérte Halasi Imre színigazgatót, hívjon össze egy társulati ülést, ezen válaszolt a dolgozók kérdéseire.


12.36: A kulturális intézmények átszervezéséről tárgyal most a testület.

Mint arról korábban beszámoltunk: a Miskolci Szimfónikusok, a Városi Könyvtár, a Miskolci Galéria, a Miskolci Nemzeti Színház, a Csodamalom Bábszínház, a Miskolci Kulturális Központ január elsejétől - kivéve a színház - nonprofit kft.-ként működne. Az önkormányzat, az átalakítás okaként a gazdaságosabb működést jelölte meg.

Az Észak-Magyarország kérdésére, miszerint vannak-e ezt megalapozó számítások, a polgármester - korábban - azt nyilatkozta, nincs erre szükség, hiszen más városokban is működnek így kulturális intézmények.

Fedor Vilmos szocialista képviselő így kezdte: igyekszem pozitív lenni. "Eljötte az idő, vagy eljön-e, hogy a város kulturális intézményeit átalakítsuk. 2003-2008 között többször felmerült a kultúra intézményeinek piacosítása. Összegyűltek a vezetők, elmondták véleményüket. Akkor az volt a döntés, alapos hatástanulmányra van szükség. Majd 2008-ban a válság hatására úgy döntöttek, Miskolcon nem lehet kietenni egy bizonytalan átalakulásnak az intézményeket. Ez volt akkor a vezetők véleménye" - hangsúlyozta.

Amikor a piac részéről csökkent a kultúra támogatása - folytatta -, az operafesztiválra is kevesebbet tudtak összeszedni, akkor miből gondoljuk, hogy a városi intézményeknek majd sikerül. Béke időben ez jó megoldás, de most nincs támogató - hangsúlyozta. Mint mondta: megnézte a városokat, van, ahol nem nyúlnak hozzá, van, ahol összevonták, de továbbra is városi intézményként működnek.

Dr. Kriza Ákos elmondta: hatékonyabb működési formáról beszélnek, nem piacosításról. Hozzátette: intézményvezetők mind örültek az átalakításnak. Senki nem akar egy petákot sem elvenni az intézményektől - hangsúlyozta.

Pakusza Zoltán, a jobbik képviselője így kezdte: mikor meglátta az előterjesztést, azt hitte, vicc. Hol vannak a tények? - kérdezte. Milyen kutatások voltak, hol vannak a tényadatok, amik bizonyítják, hogy az átalakítás jó lesz? - mondta. Miért kell nonprofit társaságot létrehozni, azokat a feladatokat, melyeket a javaslat felsorol, miért nem tudja megtenni az itnézmény, az önkormányzat - kérdezte. Ezek mindig azt hozták magukkal, hogy az ott dolgozókat el lehessen bocsátani, ha pedig nem közalklmazottak, hanem egy gazdasági társaságnak a dolgozói, akkor könnyebb ezt megtenni - vélekedett.

Azt a kérdést is feltette: ki fog ma kultúrát szponzorálni? A kultúra a nemzet alapja, és mi ezt szerencselovagoknak fogjuk kiszolgáltatni - tette hozzá. Hangsúlyozta: nem érti az előterjesztést, és ezért a Jobbik frakció ezt nem tudja támogatni.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető azzal kezdte: emlékezzünk arra, hogy a korábbi városvezetés a kórházból Kft.-t hozott létre. A jelenlegi intézményi struktúrában is számtalan gond, probléma van - hangsúlyozta. "Egyik ilyen az alulfonanszírozttság, ez hosszú évek problémája. Mi a cél? Az egyik a korszerűsítés. A gazdasági, jogi környezet is megváltozott, ezért korszerűsíteni kell az intézményrendszerünket. A gazdasági előnyök jobban kihasználhatóvá válnak az átalakítással" - mondta. Az intézmények dolgozóit tovább foglalkoztatják, létszámleépítésről szó sincs, ugyanazt a támogatást fogják megkapni" - emelte ki.

Tompa Sándor szocialista képviselő szerint az intézmények ezen átalakításával a kultúra befejezésére készülnek. Nincs üzleti terv, nem tudni, mitől elsz olcsóbb a működésük - hangsúlyozta.

Földesi Norbert ügyrendi javaslatot tett: annyi vitás kérdés van ebben az előterjesztésben, hogy vegyék le napirendről. A polgármester szünetet kért, néhány fideszes képviselő ugyanis nem volt bent a teremben, így nem lett volna meg a többség. Végül a képviselők is megérkeztek és leszavazták az ügyrendi javaslatot.

Megy tovább a közgyűlés.

Dr. Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője azzal érvelt tovább, hogy más városokban már lereagálták a piac változását. Aki az innovációt akarja, nem tehet mást, mint meglépi azt, amit a javaslat tartalmaz - hangsúlyozta. Azt is kiemelte: az intézményvezetők mind támogatják az átalakítást.

A szocialista frakcióvezető, dr. Simon Gábor a Misek kapcsán elmondta: polgármester úr ígérete az volt, hogy visszaalakítja, ennek ellenére ez egy év után sem történt meg, sőt, most a többi intézményt is hasonló módon átalakítja. Itt hangsúlyozta azt is, hogy még mindig késik a bérkompenzáció a kórház dolgozóknál, és ugyanez várható majd, azaz bércsökkenés a kulturális intézmények dolgozóinál is. Arra kérte a testületet, várják meg az adótörvényeket, ezt a javaslatot ne fogadják el.

Kriza Ákos szerint Simon Gábornak jobban kellett volna figyelnie, mikor ő a MISEk-ről beszélt annak idején. Ő ugyanis nem a gazdasági társasággá alakulást kifogásolta, hanem azt, hogy ráraktak egy 1,5 milliárdos púpot a kórházra, ez terhelte meg a működést - hangsúlyozta. Amint értő vezető került a kórház élére, azonnal lecsökkentette az adóságállományt - hangsúlyozta.

Pakusza Zoltán jobbikos képviselő szerint egyszerű lenne eldönteni, hogy az intézményvezetők szeretnék-e az átalakítást, vagy nem, ha csatolták volna a napirendhez a véleményüket. Valamint - folytatta - az önkormányzat nem lehet innovatív, ezért miért kell nonprofittá alakítani.

Dr. Mokrai Mihály szocialista képviselő szerint, ha a város úgy gondolja, a kultúra alulfinanszírozott, akkor adjanak többet. Felolvasta a polgármester korábbi nyilatkozatát is, melyben a MISEK visszaalakítást javasolja. Erre reagálva a polgármester újra elmondta, azért, mert 1,5 milliárddal megterhelték. Kis vita alakult ki, amit a szocialista képviselő azzal zárt: kínos, ha az embert füllentésen kapják... Mokrai Mihály azt is elmondta: nem ördögtől való az átalakítás gondolata, csak jó lenne látni, hogy mi lesz a végén. Hozzátette: lehet, hogy van értelme az előterjesztésnek, csak nem merik leírni. Azaz a fideszes államosítástól akarják megóvni a miskolci intézményeket, ha igen, akkor üdvözli ezt a javaslatot, hiszen végre Miskolcért politizálnak - fogalmazott.

Dr. Kiss János szerint mélyrepülés nem következhet be. A történet úgy néz ki, hogy ezek az intézmények ugyanúgy meg lesznek tankolva, mint év elején, arra lesz lehetőségük, hogy ezt a tankot "kiegészítsék" - tette hozzá. Be vannak szorítva az intézmények egy törvényi keretbe, ha sikereket várunk, mint például a debreceni intézményeknél, ahhoz meg kell adni a lehetőséget, hogy a saját lábukra álljanak - fogalmazott.

Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője a hatástanulmány hiányára reagálva elmondta: nehéz ezen a területen mérni, ki tudja megmondani, hogy a Csodamalom Bábszínháznak 3 év múlva mennyi látogatója lesz.

Fedor Vilmos szerint félreértették, ő nem piacosításról beszélt, hanem ő azt mondta, nincs kellően átgondolva a javaslat. Mi úgy döntünk, nem néztük meg szakmailag, jó irány-e, amerre elindulunk - fogalmazott. Fontos: azt mondták, nem lesz létszámcsökkentés, nem csökken a támogatásuk, térjünk vissza erre egy év múlva - javasolta a szocialista képviselő.


11.20: A közterületek használatáról szóló rendelet módosítását tárgyalja a testület.

Ezt az októberi testeületi ülésen fogadták el, és december 1-én lép hatályba. A módosításra - többek között - azért van szükség, mert a rendelet egyes tiltó intézkedései hátrányosan érinthetik az üzlet nélküli kereskedőket és az őstermelőket. Ebben van szó a drosztdíjról is, amelyet 30 forint/napban állapítana meg a testület. Az októberi előretrejsztésben ennél a sornál 100 forint szerepelt.

Elsőként dr. Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető szólt hozzá: "A korábbi rendelet 97-es keltezésű, és az októberi ülésen az tűnt célszerűnek, hogy egy koherens, egész új rendelet legyen, ne módosítgatások. De két probléma volt, az egyik a kistermelői piac: a boltok előtti nénik - az önök szándákának megfelelően - eltüntek volna. Önök olyan brutális díjemelést hoztak be a rendeletbe, volt, amit 50-sére emelte a díjaka.t Amikor megkaptuk a mai meghívót, jött egy indítvány, mégis csak lehessen a néniknek, a boltok előtt árusítani. Ezt mi támogattuk volna, hiszen erre hívtuk fel a figyelemet októberben. Erre meglepetésként, valaki kapott este az aljegyzőtől egy előterjesztői módosító indítványt, hogy mégse a múltkor elfogadott brutális díjtételeket, hanem egy újat kell elfogadni. Ma reggel pedig kaptunk egy újabb módosítást, mégse lehessen kispiacokat kialakítani a boltok előtt. A módosítás módosításának a módosításával vissza kerültünk oda, ahonnan indultunk, önök mégsem akarják enegdélyezni a kispiacokat."

Pakusza Zoltán, a Jobbik képviselője is azt kifogásolta, hogy követethetetlen ennyi módosító indtívány: "Mi a helyzet a hivatalban, újabb és újabb módosító indtíványok érkeznek. Megkérdezném a fideszes képviselőket: önök hogy döntenek, felmutatással szavaznak, vagy nem értem, hogy lehet így érdemi munkát végezni, nincsenek előkészítve a döntések. A végén senki nem tudja, mit szavazott meg. Nekünk kell a felelősséget viselni, nem az előkészítőnek. Sorozatosan jönnek elő előkészítetlen anyagok. Jó, hogy változtattak az áremelés mértékén, de ez a város semmilyen áremelést nem bír el, az utolsókat rúgja. A vállalkozók saját pénzüket teszik bele a vállalkozásokba."

Polgármester összegezte a napirendet: tisztelt képviselők díjcsökkentésről kell szavazni, 20 tételt kellett volna átnézni.

Pakusza Zoltán erre így reagált: "Ez nem díjcsökkentés, hanem egy előzőleg, az októberben elfogadott rendeletben brutálisan megemelt díjak csökkentése."

Seresné Horváth Zsuzsanna (Fidesz) önkormányzati képviselő elmondta: "Nincsenek, nem lesznek kitiltva az őstermelők a boltok környékéről. Annyi történik, hogy nem a bejárat előtt helyezik el a termelői asztalokat, hanem a rendeletben előírt távolságon túlra helyezik." Majd a szocialista frakcióvezetőhöz fordult: mit szólna, ha a családi háza előtti közterületre kapnának engedélyt az őstermelők. Mint a képviselő fogalmazott: biztos, inkorrektnek tartaná.

Dr Tompa Sándor szocialista képviselő is azt mondta: brutálisan emelték a díjakat. "A választási kampányban hirdetett szlogent, hogy fontos a miskolciak véleménye, a Fidesz már rég elfelejtette. A képviselőasszony újra megszavazza, a kistermelők húzzanak el a boltok környékéről" - fogalmazott.

Dr. Kiss János (Fidesz) frakcióvezető: "A demokrácia nem úgy műkdöik, mint működött az előző városvezetés alatt, azaz a dolgok el voltak döntve előre." Azt is megígérte: megnézik a rendelet hatásait, ha szükséges, akkor módosítani fogják. Tavasszal jön elő az igény az őstermelők árusítával kapcsolatban, akkor kell ezt megvizsgálni - tette hozzá.

"Az őstermelőkkel kapcsolatban folyamatosan csúsztatnak a szocialisták, azzal kapcsolatban, hogy a közterületekről el kell tűni az őstermelőknek. Ez nem igaz, kérhetnek engedélyt, bizonyos szigorító feltételek mellett. Példéul ha 50 méteres sávon belül valaki ugyanazt árulja, akkor ott nem árulhat. De ha önök ilyen jó szívvel gondolnak az őstermelőkre, akkor nem kellett volna megvárni, míg mi hozzuk létre az őstermelői piacot, bár korábban is őstermelői pártiak lettek volna" - fogalmazott.

Földesi Norbert (MSZP) frakcióvezető-helyettes hozzászólásában visszautasította azt a vádat, hogy őket nem érdeklik az őstermelők, mivel képviselői alapja terhére megújították az avasi posta melletti őstermelői piacot.

A polgármester szerint az őstermelők tavasztól működnek, és ennek meg fogják teremteni minden városrészben a lehetőséget tavaszra.


10.24: A sürgősségi előterjesztések napirendre tűzésével kezdődött meg a miskolci testületi ülés.

Köztük van, amelyik a jogi bizottságnak tagjának lemondásáról, új megválasztásáról szól. Valamint természeti katasztrófák megelőzése, kezelése érdekében benyújtandó pályázatról. 

A sürgősségi előterjesztések között van az Európa Liget átadása a református missziónak. Varga Gergő szocialista képviselő ehhez egy ügyrendi javaslatot tett: vegyék le napirendről. Nem fogadták el. A sürgősségi indítványok közt szerepel az önkormányzat hiteligénylése is.

A jogi bizottság ügyét tárgyalja elsőként a testület, ez volt dr. Kriza Ákos polgármester ügyrendi javaslata, amelyet elfogadtak.

A testületi ülésen a közelmúltban elhunyt dr. Gyurkó Péterre emlékeztek.

Dr. Ignácz Dávid, a jogi bizottság tagja lemondott, a szocialista frakció dr. Csontos Krisztiánt delegálta helyette, mint nem képviselő tagot. Az új delegált letette az esküt.

Ezután áttért a testület az első napirendre: a költségvetés módosítására. A Közgyűlés a 2011. szeptemberi ülésén az I. félévet érintően módosította utoljára a költségvetési előirányzatokat. Jelen előterjesztés a harmadik negyedév végéig, szeptember 30-ig eltelt időszakban keletkezett bevétellel összefüggő előirányzat módosításokat tartalmazza és ezeknek a költségvetési rendelettervezeten történő átvezetésére tesz javaslatot.

Dr. Mokrai Mihály szocialista képviselő szólt elsőként a napirendhez: bírálta és szakmaiatlannak, előkészítetlennek nevezte a költségvetést is, de a korrekciót is. Mint mondta: azt gondolta, hogy már a zárolás feloldásáról beszélnek ma a képviselők, hiszen nincs kréta az iskolákban, hamarabb kell lekapcsolni a villanyt. Feltette a kérdést: hogy adja vissza az elvett pénzt a város.

Ez nem korrekció, hanem a harmadik negyedév lekövetése - mondta a napirendről. Bemutatta az előző városvezetés által készített korrekciót: a mostani 63 oldal, az akkori 100 oldal, amihez egy 200 oldalas kimutatás is tartozott. Éppen ezért, jól látszik, mennyire hiányos képet kapnak a költségvetésről az ellenzéki képviselők - fogalmazott. "Megpróbálják eltitkolni a város helyzetét, de ki elől? Nem az ellenzék elől, a miskolciak elől" - mondta.

Kitért arra is, hogy hitelfelvételre készül a város, az erről szóló sürgősségi indítványt szerda este 10 órakor kapták meg a képviselők. Hangsúlyozta: persze lehet a betanult leckét modani, hogy az előző városvezetés felelős mindenért, de ideje lenne elkezdeni dolgozni.

A felszólalás után dr. Kriza Ákos polgármester rendre intette a szocialista képviselőt.

Szegedi Márton, a Jobbik frakcióvezetője is élesen bírálta a mostani költségvetési korrekciót. Mint kezdte: a Jobbik többször is mondta, az idei költségvetés defenezív jellegű, a válság hatásainak szolgai módon behódol. "Elhanyagolják a forrásteremtő beruházásokat. Az előző városvezetés filozófiáját folytatják, ami a jövő felélését jelenti. A válság hatásai előtt széttárt karokkal állnak. Intézményektől való megvállást, a munkanélküliség gerjesztését eredményezi a működésük. A hitellel fedezett költekezések tovább folynak. Hiába keresünk, nem találunk olyan fejlesztési célokat, amelyek változtatnának a város foglalkoztatási helyzetén. 365 az e havi varázsszám: euróban ugyanis ez alá csökkent a miskolciak havi átlagjövedelme. Azaz az elmúlt 3 évben 12 százalékkal értékelte le Európa az itt élők munkáját. Ma Miskolcon a nyugat-Európai átlag nyolcadáért dolgozunk. Ma arról kellene tárgyalnunk, hogyan akadályozzuk meg az elszegényedést, ehelyett egy rossz költségvetés még rosszabb korrekciójával szöszmötölünk" - sorolta Szegedi Márton.

A polgármester szerint egyik hozzászóló sem foglalkozott magával az előterjesztéssel. Arra reagálva, hogy dr. Mokrai Mihály szerint az ő korrekciójuk 250 oldalas kiegészítést tartalmazott, elmondta: Lennin összes is 3000 oldal, annak sem volt értelme. Megkérte a képviselőket, hogy a napirendről beszéljenek, főleg, ha az technikai jellegű. Kitért arra is, hogy az előző városvezetés hány milliárd forintos kifizetetlen számlát hagyott rájuk. "Amit önök elköltöttek, azt nekünk kell pótolni" - hangsúlyozta.

Soós Attila (Fidesz) önkormányzati képviselő arra reagálva, hogy a költségvetés szakmaiatlan, előkészítetlen elmondta: azt gondolta, Mokrai Mihály egy 2003-as költségvetést vett elő, és végre önkritikát gyakorol, de nem ez történt.

"Nem hisztizni kellene, ha kérdésük van, lehet jönni, válaszolunk rá. Következetes szakmai munka zajlik a hivatalban. Azt állítjuk: a költségvetés reális, a valóságot tükrözi, minden egyes forintja védhető. Müködésre továbbra sem vesz fel hitelt a város, csak a fejlesztésekre. Nincs értelme annak, amit önök hajtogatnak. Javaslat az nincs, pedig vevők lennénk minden értelmes gondolatra. Örököltünk egy olyan házat, ami majdnem összedőlt, ha elkezdjük ezt tatarozni, annak nyoma van. De el kellene gondolkodni, ki tette tönkre ezt a házat" - mondta Soós Attila.

Simon Gábor, a szocialisták frakcióvezetője elmondta: "Szakmai hozzászólást ígért Soós Attila, de ebben egyetlen szakmai megállapítás nem volt az anyaggal kapcsolatban. Nem értik, nekünk mi a bajunk. A költségvetés az egy rendelet, jogszabály, ennek meghozataálása a közgyűlésnek van hatásköre. Önök elénk raktak néhány számot, és nem tudjuk, ezek miért annyiak. A költségvetés hiánya például 8 milliárd forint, de hogy meg tudjuk határozni, ez helyes-e, látnunk kell a költségvetés sorait, részletesebben. Ez ebből az anyagból nem derül ki. Szakbizottságokba kérdéseket tettünk fel, például a jogi bizottságban, de az előterjesztő egyetlen kérdésére sem tudott válaszolni. Biankó csekk kiállításához nem járulnak hozzá."

Jakab Péter jobbikos képviselő még annyit tette hozzá: "Soós Attila bankár, ha ő elégedett a költségvetéssel, az régen rossz a városnak."

Farkasné Hadházi Ildikó, a gazdálkodási főosztály vezetője elmondta: valóban nem termelő beruházásokról van szó, de ezek az előző évek beruházai, valóban nem munkahelyteremtőek. De a mostani városvezetés már nem indít ilyet - hangsúlyozta.

Nem vesz föl a város újabb hiteleket, csak, amit a költségvetésben elfogadtak, a beruházásokhoz azért vesz fel, hogy tovább tudja vinni - hangsúlyozta.

A polgármester is azt hangsúlyozta: a fejlesztési beruházásokat az előző városvezetás indította el, ehhez kellenek a hitelek, amelyeket most felvesz a város.


9.09: Napirendre kerül a költségvetés harmadik negyedéves módosítása, a miskolctapolcai strand tehermentesítése, a Miskolci Nemzeti Színház és más miskolci kulturális intézmények átalakítása is. Illetve a testület kiírja a pályázatot a színház igazgatói posztjára.

Ez lesz az első testületi ülés, ahol napirend előtti felszólalásokra már nem lesz lehetőségük a képviselőknek. Az erről szóló rendeletmódosítást októberben fogadta el a testület.


ÉM


Megyei közgyűlés – Miről tárgyalnak?

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés soron következő ülését 2011. november 17-én, csütörtökön, 16 órakor tartja a megyeháza dísztermében.


Átadólistán a megyei intézmények

A megyei kórházat is átadja az államnak a megyei önkormányzat (képünk illusztráció) A megyei kórházat is átadja az államnak a megyei önkormányzat (képünk illusztráció) - © Fotó: Archív

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - A megyei intézmények átadása is napirenden lesz a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!