Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.11.10. 15:42

Üres vagy teli az ipari park?

Miskolc - A miskolci Mechatronikai Ipari Park az MSZP szerint üres, a városvezetés a bővítést tervezi.

Miskolc - A miskolci Mechatronikai Ipari Park az MSZP szerint üres, a városvezetés a bővítést tervezi.„Itt állunk a benépesült ipari park előtt...” – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Földesi Norbert, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Utalt ezzel dr. Kriza Ákos polgármester azon kijelentésére, melyet évértékelőjében tett, miszerint az elmúlt egy évben megtelt az ipari park. A szocialista képviselő szerint látható, hogy az ipari park szinte üres, jelenleg csupán négy cég települt be, ebből kettő működik, a harmadik épül, a negyediknek pedig csak az alapjai vannak lerakva. Nem beszélve arról – folytatta –, hogy ezen cégek 2009-ben, azaz Káli Sándor polgármestersége alatt kötöttek szerződést a várossal. A finn cég is ekkor érkezett a városba és írta alá az akkori városvezetéssel a betelepülési szándék nyilatkozatot – tette hozzá. Beszélt arról is, hogy egy hónappal ezelőtt betegség miatt halasztottaa el a város – egy hétre – a drótgyár alapkőletételét, az egy hét letelt, az alapkövet továbbra sem tették le. Felszólította a vásorvezetőjét, hogy a saját érdemeivel és ne a szocialisták eredményeivel dicsekedjen.

 

A holding több céggel is tárgyal

A Miskolc Holding Zrt. sajtóközleményben reagált: „Nem volt semmilyen régi szerződés a finn gépgyártó társasággal. Több ország sok helyszíne közül az utóbbi hónapok megfeszített tárgyalássorozatainak köszönhetően esett Miskolcra a választás...”

A Drótgyárral kapcsolatban : az ünnepélyes, sajtónyilvános alapkőletétel november 22-én lesz, ezt követőn felépítik a gyárat, amely reményeik szerint pusztán pár hónapot vesz igénybe. Valamint kifejtik: „Csak e két gyár esetében több millió euró értékű beruházásról, a termelés teljes kapacitáson való elindítása után több száz új munkahelyről beszélünk...Sok céggel tárgyalunk jelenleg, bírjuk a kormányzat támogatását. 8 év szocialista kudarcai után végre elmondhatjuk, van érdeklődés Miskolc iránt. Elmondhatjuk, hogy a szocialista városvezetésnek a gazdasági konjunktúra idején sem sikerült olyan eredményeket felmutatniuk, amelyeket a jelenlegi, Fideszes városvezetéssel egy év alatt elértünk. Jelenleg a Mechatronikai Ipari Par bővítéséről tárgyalunk, előkészítve a következő lépést.”

 

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!