Borsod-Abaúj-Zemplén

2012.10.04. 14:01

Ál-katasztrófavédők kufárkodnak

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - A csalók ellenőrzést színlelnek, majd rásózzák portékáikat a gyanútlan cégvezetőkre.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - A csalók ellenőrzést színlelnek, majd rásózzák portékáikat a gyanútlan cégvezetőkre.

Az utóbbi időszakban megszaporodtak azok az esetek, amikor egyesek magukat a katasztrófavédelem állományába tartozó személynek kiadva – vagyis hivatalos személy látszatát keltve – próbálják vásárlásra rábírni az állampolgárokat. Jellemzően tűzvédelmi ellenőrzés címén, különféle hiányosságokat „feltárva” próbálnak tűzvédelmi eszközöket értékesíteni, tájékoztatta lapunkat Petróczi Tímea tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Bár megyénkben még eddig nem érkeztek jelzések hasonló esetekről, tette hozzá a szóvivő, de mindenképpen fontosnak tartják tájékoztatni a gazdálkodó szervezetek vezetőit, hogy ne dőljenek be a trükkös kereskedőknek.

Éppen ezért Petróci Tímea elmondta, hogyan is zajlik a katasztrófavédelmi ellenőrzés. Először is a jogszabály értelmében a helyszíni ellenőrzésről az ügyfelet legalább öt nappal korábban értesíteni kell. A katasztrófavédelemnél dolgozók az ellenőrzések során minden esetben szolgálati jelvénnyel, névvel és rendfokozattal ellátott egyenruhát viselnek, személyazonosságukat és ellenőrzési jogosultságukat az ellenőrzés megkezdésekor kötelesek szolgálati igazolványuk felmutatásával igazolni.

Az ellenőrzések során a valódi katasztrófavédelmisek a jogszabályban foglalt előírások betartását vizsgálják, és azokkal kapcsolatban tesznek megállapításokat. „Fontos azonban tudni, hogy a hatóság az ellenőrzés során nem folytat kereskedelmi tevékenységet”, tette hozzá a szóvivő. „Ezek alapján egyértelműen kijelenthető: biztosan nem a katasztrófavédelem által lefolytatott ellenőrzés zajlik, amennyiben az esetleges hibákra, hiányosságokra anyagi ellenszolgáltatás fejében kínálnak megoldási javaslatot”, mondta még el Petróczi Tímea, hozzátéve: akinek a hatósági ellenőrzés során kétsége támad az ellenőr személyazonosságára vagy szervezeti állományba tartozásával kapcsolatban, haladéktalanul értesítse az illetékes katasztrófavédelmi szervet.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!