Sport

2018.05.19. 18:38

Kisvárda Master Good SE - Van, amikor a sportszerűség az előbbre való

Kisvárda - Korrekt csata volt a pénteki, mindkét fél elégedett lehetett a döntetlennel.

Kisvárda - Korrekt csata volt a pénteki, mindkét fél elégedett lehetett a döntetlennel.

Az eredeti tervek szerint éppen erre az egy pontra lett volna szüksége a Kisvárda Master Good SE-nek ahhoz, hogy az utolsó fordulóban a Kecskemét tervezett legyőzése mellett odaérjen a hatodik helyre és vele együtt a nemzetközi porondra. Csakhogy közben borult a papírforma, a fő rivális Vác nyert Érden, így a DVSC ellen 24–24-re végződött pénteki mérkőzésnek már nem volt különösebb tétje.

– Beszéltünk arról a játékosokkal, hogy nem sok minden múlik már ezen a mérkőzésen, hiszen a hetedik helyről már sehogyan sem tudunk elmozdulni, de abban maradtunk, nagyon is fontos, milyen eredményt érünk el – mondta a mérkőzést követően Vlatko Djonovics, a kisvárdaiak edzője. – Mindent be is vetettünk, azzal együtt is, hogy Marija Hakunova korai kiválásával igazából három játékosom maradt a három belső posztra. Korrekt csata volt, mindkét csapatnak jár az elismerés, azzal együtt is, hogy sok volt a hiba. Ez ilyenkor már természetes, hiszen a bajnoki felkészülésben ez volt az utolsó teljes hét, már mindenki nagyon fáradt ilyenkor. Ki kell emelnem a sportszerű légkört, amely uralta a mérkőzést, de valahol ez is a lényege a sportnak.

Vlatko Djonovics szavait megerősítve két fair play-díjas jelenetnek is szemtanúi lehettek a pénteki NB I-es meccsen jelenlévők. Az egyiknek éppen Hakunova sérülésekor, amelyet követően csapattársa, Triscsuk Krisztina mellett a DVSC-s Madalina Zamfirescu volt az, aki levitte őt a pályáról. A másik pedig az volt, amikor a debreceni jobbszélső, Csáki Viktória terült el a földön, és az újra gólerősen játszó Triscsuk az akciót megszakítva szaladt oda az ellenfél játékosához, hogy minden rendben van-e vele.

A kisvárdaiak szerdán zárják a szezont hazai pályán, ellenfelük a Kecskemét lesz. Az idényzáró mérkőzése biztosan nem léphet majd pályára a bokasérülést szenvedett Marija Hakunova.


[related-post post_id="3865405"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!