Budaörs hírei

2011.03.24. 16:11

Árpád kori falura bukkantak Budaörs határában

<p>A Magyar Történelmi Szalon szervezésében magával ragadóan érdekes előadást hallhattak az érdeklődők a Művelődési Házban. Kána falu területe régi korok óta lakott volt. Virágkorát 800 évvel ezelőtt élte.</p>

Bevezető szavaiban Mészáros Péter, az ELTE régészhallgatója elmondta, hogy a régészet nem a szakmának szól, hanem sokkal inkább társadalmi  szolgálat.
Terei György régész vetítéssel egybekötött  előadásából egy 800 évvel ezelőtti település története bontakozott ki, melynek feltárása egy régészeti bravúr.
A közeli Kőérberek-Tóváros lakópark építésénél középkori tárgyak kerültek elő a földből.

Budaörs határában Európában is egyedülállóan gazdag leletekre bukkantak

Az ásatások során egybefüggő falumaradványra leltek a régészek. Ha számokban mérjük az eredményt, akkor elmondhatjuk, hogy feltártak nyolcezer objektumot, ezerhetvenhét sírt, hetvenezer fotó készült  (ezekből láthattunk néhányat a vetítés során) és kilencszáz ládát  töltöttek meg leletanyaggal Budaörs szomszédságában.

Kána falu területe régi korok óta lakott volt. Virágkorát 800 évvel ezelőtt élte. Lakói a templomot kiemelkedő pontra építették. Mindennapjaikat földbe mélyített házakban élték. Mindegyikhez tartozott kemence, ami elsősorban fűtésre szolgált. A sütést-főzést a nagyobb méretű szabadon álló kemencéknél végezték el. Két kemencét sikerült ép állapotban kiemelni és a Budapesti Történeti Múzeumba menteni.

Fa-  és szövetmaradványok nem maradtak fenn. A talajadottságok miatt ez lehetetlen, de fém, kerámia és üvegtárgyak szép számmal akadtak. A nyílással lefele fordított edények háziállatok csontjait őrizték meg. A fémből készült  szerszámok között a nyolcszáz éves olló megszólalásig hasonló a maihoz, persze műanyag fogó nélkül.

Bizánci, velencei eredetű üvegmaradványok arról árulkodnak, hogy a falu lakói jómódúak lehettek

Fejtörést okozott a szakembereknek a  zarándokjelvény és a maga nemében csodálatos madárdísz, amihez hasonlót Angliában találtak. Ritka leletnek számított a két ólomsúly, a korabeli malom-játék, az aranyozott ládikaveret. A mindennapi tárgyak közé  tartoztak a változatos díszítésű, színű, méretű fazekak, a tűz fölé  függeszthető cserépbográcsok, kulcsok, kő mécses tartó, sarkantyúk.

Forrás: minalunk.hu


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!