Mintát vettek

2021.02.15. 12:57

Véres víz ömlött az autóból, amivel elrabolták VV Fannit

A mai napon tárgyalják VV Fanni ügyét a bíróságon.

Forrás: Bors

A szakértők a hétfői tárgyaláson arról beszéltek, hogy VV Fanni lakásában illetve a vádlott, B. László által használt bérelt autóban hol tudtak vérszennyeződést és DNS mintát venni. Több minta is rendelkezésre áll, amelyen fellelhető Fanni vére és DNS-e. B. László viszont védekezik: szerinte kocsiban azért találtak vért, mert húst szállított, szerinte annak a leve folyt ki. A Blikk szerint a mintavételt ugyan nehezítette, de nem akadályozta meg, hogy B. a kocsit elvitte autómosóba – írja a ripost.hu.

Az autómosó vallomása szerint amikor a kocsin dolgozott, legalább két-három percig véres víz ömlött a járműből.

Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el, a holtteste azóta sem került elő. Megölésével B. Lászlót vádolják, de ő csak a lány elrablását ismerte be.

Fotó: Bors / Dombóvári Tamás

Dr. Farkas Gabriella bírónő a hétfői napon arra a kérdésre is választ keresett, ami a korábbi valóságshow szereplő eltűnése óta mindenkit a legjobban érdekel: K. Sándor igazságügyi orvosszakértőnek ismét levetítették azt a felvételt, amin B. László a karjaiban cipeli le a mélygarázsba VV Fannit – írja a Bors.

Szakértő úr szerint a vádlott élő vagy élettelen testet cipel a karján?

- tette fel a továbbra is mindenkit foglalkoztató kérdést a bírónő.

Ami a képen látszik, még ha rossz minőségű is, hogy egy tónustalan testet cipel a felvételen látható férfi

- fogalmazott a orvosszakértő. Hozzátette, egyértelműen azonban azt nem tudja megállapítani, hogy VV Fanni halott volt, amikor ez a felvétel készült.

A nyomozati dokumentáció alapján a bírónő szerint több mint 10 óra is eltelhetett úgy, hogy Fanni a vádlott bérelt autójának a csomagtartójában volt. Kérdés, hogy B. László a szakértő szerint 10-16 óra között beállt hullamerevséggel is ki tudta-e venni őt onnan. A szakértő válasza erre egyértelműen igen volt.

 

Címkék#VV Fanni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!