Budapest/Lima - A Perut sújtó, 94 halálos áldozatot követelő áradások ellenére is Limában rendezi meg idei kongresszusát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
Budapest - A Momentum Mozgalom "egyik szeme boldog, a másik pedig sír" amiatt, hogy a kormány, a főváros és az olimpiai bizottság Budapest olimpiai pályázatának visszavonása mellett foglalt állást - közölte a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten, sajt
Budapest - Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítója szerint a 2024-es olimpia rendezése jót tenne az országnak, a görögországihoz hasonló gazdasági válság kialakulásától pedig nem kell tartani, nem utolsósorban azért, mert
Budapest - A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot - derült ki a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából a Kód Piac-, Vélemény- és Médiaku
Budapest - Átlagosan végül kétszer annyiba kerül egy olimpia, mint amennyit az eredeti tervek szerint előirányoznak rá - közölte Szabados Gábor sportközgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.