Debrecen hírei

2012.12.20. 07:29

Megszerezte első győzelmét a Factum!

Debrecen - Ezúttal a vendéglátóknak hozott szerencsét a tizenhármas szám, 12 zakó után itt az első siker.

Debrecen - Ezúttal a vendéglátóknak hozott szerencsét a tizenhármas szám, 12 zakó után itt az első siker.

Kosárlabda. Végre megtört a jég az NB I tizenharmadik fordulójában, így már nem nyeretlenek a hajdúsági kosarasok. Mindkét együttes negatív sorozata megtörésére készült, a Debrecen az első bajnoki sikeréért hajtott, míg a vendégek idegenbeli nyeretlenségüknek szerettek volna búcsút mondani. A hazaiak soraiban ezúttal is hiába kerestük a már fordulók óta hiányzó Boros Gábort. Az első negyed elején főleg idegenlégiósaik pontjai lévén megugrottak a pécsiek, de Stafford kosaraival tapadni tudott a debreceni csapat. A második tíz percben jól kezdett a Factum, Mladenovic eredményes játékának köszönhetően fordított is a hazai csapat, ám ekkor ez még átmenetinek bizonyult, mert szünetre ismét nyolcpontos dunántúli előnyt mutatott az eredményjelző.

Összekapták magukat

A harmadik játékrészben ismét összekaptak magukat a bordó-fehérek, és a negyed végén át is vették a vezetést. Szerencsére a záró periódusban sem állt le az amerikai játékosai által vezérelt cívisvárosi gárda, hanem előnyét fokozatosan növelve végül szurkolói nagy örömére magabiztosan nyert, megszerezve első győzelmét az idei kiírásban. HBN-MSZ

Factum Sport Debrecen - Pécsi VSK-PANNONPOWER 82-66 (14-19, 20-23, 20-10, 28-14)

Oláh Gábor utcai csarnok, v: Cziffra, Jakab, Tőzsér

Factum Sport Debrecen: Helmeczi 11/6, Izzo 3/3, SMITH 21/3, STAFFORD 25/15, Cseh 7 Csere: Kovács 5/3, MLADENOVIC 10/9, Vas - Vezetőedző: Jason Okrzesik

Pécsi VSK-PANNONPOWER: LOESING 15/3, Kovács 3, LEGION 18/9, Tóth 8, HENDLEY 15 Csere: Nagy -, Csabay -, Halász 7/3 Vezetőedző: Csirke Ferenc

Kipontozódott: Izzo (30. perc), illetve Loesing (40. perc), Legion (40. perc)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!