Debrecen hírei

2013.02.19. 12:23

Csúcsderbi a BL-ben: AC Milan–FC Barcelona

A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők egyik legérdekesebb párosításának első mérkőzését rendezik meg szerdán este a milánói San Siróban, ahol az AC Milan a Barcelonát látja vendégül háromnegyed kilenctől. A Barcelonából Xavi ott lesz Milánóban, David Villa és Adriano viszont nem.

A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők egyik legérdekesebb párosításának első mérkőzését rendezik meg szerdán este a milánói San Siróban, ahol az AC Milan a Barcelonát látja vendégül háromnegyed kilenctől. A Barcelonából Xavi ott lesz Milánóban, David Villa és Adriano viszont nem.A mérkőzés egy hétszeres és egy négyszeres BEK/BL-győztes csatája lesz, s bár a házigazdák hódították el többször a serleget, a jelenlegi forma alapján inkább a Barcának áll a zászló.

A bombaformában futballozó katalánok ellen a Milan többek között az ifjú tehetségben, Stephan El Shaaravyban bízhat: a húsz esztendős csatár már többször bizonyította, hogy van érzéke a gólszerzéshez, igaz, a másik oldalon Lionel Messi már 301 találatnál jár 366 mérkőzésen...

A vendégek utazó keretében helyet kapott Xavi Hernández is, aki még február 3-án szenvedett izomsérülést, viszont Adriano és David Villa maródi, ők nem lesznek ott Milánóban.

Izzó török katlan

A nap másik BL-derbijén a télen Didier Drogbával és Wesley Sneijderrel erősítő Galatasaray látja vendégül a Schalkét, ám nem csak az említett két labdarúgó okán számíthatnak forró éjszakára a gelsenkircheniek, hanem a két esztendővel ezelőtt átadott Türk Telekom Arenában összezsúfolódó 52 ezer fanatikus török szurkoló miatt is.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!