Debrecen hírei

2013.04.03. 14:11

Egy nap, mely nekik, róluk szól

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a cívisvárosban a „Forrest-futást”.

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a cívisvárosban a „Forrest-futást”.Az autizmus világnapja alkalmából több különböző szervezet fog össze és rendezi meg pénteken 9 órától a „Forrest-futást” Debrecenben, az Oláh Gábor utcai Sportcentrum Gyulai István Atlétikai Stadionjában.

A harmadik alkalommal megrendezett eseményen katonák, rendőrök, élsportolók, művészek, orvosok, politikusok és vállalkozók futnak majd együtt a megyénkbeli és városunkban élő autista fiatalokkal – derült ki a rendezvény kapcsán megtartott sajtótájékoztatón szerda délelőtt. – Risztov Éva olimpiai bajnok úszónő már tavaly is megjelent az összejövetelen, és ígéretet kaptunk rá, hogy idén is itt lesz – tudtuk meg Szentgyörgyi Jánostól, a Kenézy-kórház sajtószóvivőjétől, aki oroszlánrészt vállalt a „Forrest–futás” megszervezésében.

– Mindig nagy kihívást jelent a másság elfogadása, mi ezzel a futással próbáljuk közelebb hozni az embereket az autistákhoz. Az összejövetel lényege, hogy a résztvevők megfogják az autista emberek kezét, és együtt futnak le egy kört, vagy ki mennyit bír. Az eddigi közreműködők mellé idén a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság is „beszáll”, illetve van egy újítás, miszerint a fiatalkorú bűnözők egy csoportja is eljön és együtt teszi meg a távot az autistákkal – közölte Szentgyörgyi.

Örülnek, hogy segíthetnek

Az esemény helyszínét ebben az évben is a Sportcentrum biztosítja, ahogy Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője mondta, evidens, hogy ha tudnak, segítenek. – Már 2012-ben örömmel „társultunk” a kezdeményezéshez, nem csak a gyerekeknek, hanem a katonáknak is nagy élmény volt az a nap. Péntekre ismét babgulyással készülünk, illetve fegyverzeti bemutatót tartunk majd, reméljük, ahogy az előző esztendőben, úgy idén is kinyílnak az autisták, akiknek az arcán újfent láthatjuk a boldogságot – hangzottak Révészné dr. Markovics Zita hadnagy szavai, aki az MH 5. Bocskai István Lövészdandár képviseletében volt jelen a sajtótájékoztatón.

Dr. Juhász Zoltán alezredes arról számolt be, örül, hogy immár a főkapitányság is beszállt ebbe a projektbe, mivel minden olyan lehetőséget megragadnak, ami által közelebb kerülhetnek a lakossághoz, a gyerekekhez. A rendőrség is készül, az autisták bepillantást nyerhetnek a munkájukba, tesztekkel várják őket, és kutyás bemutató is lesz.

Dr. Lampé Zsolt, a Kenézy-kórház főigazgatója örömét fejezte ki, hogy a rendezvény által jobban előtérbe kerül az autizmus, amely így már nagyobb támogatásban részesülhet. Koós Anikó, a balmazújvárosi Angyalliget lakóotthon vezetője – aki tulajdonképpen az egész esemény megálmodója – szerint pontosan azok a támogatók álltak az ügy mellé, akikre a betegeknek szükségük van, ezek képviselik ugyanis a rendet, a fegyelmet, a kiszámíthatóságot, a védelmet és a kitartást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!