Debrecen hírei

2013.11.11. 10:02

Megszenvedett a Bátor és a Várda

A férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban három, megyei összecsapást játszottak, míg a nőknél mindkét szabolcsi együttes idegenben tudott nyerni.

A férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban három, megyei összecsapást játszottak, míg a nőknél mindkét szabolcsi együttes idegenben tudott nyerni.

Kézilabda NB II.: Észak-keleti csoport

Férfi, 7. forduló

Mátészalkai MTK–Nyíregyházi Főiskola-Nyírsuli 35–22 (17–10)

Mátészalka, 200 néző, v.: Katona J., Konyári I. Mátészalka: Zaturczki N. – Varga R. 3, Kócsi F. 5, Kovács I. 4, Kun Á. 2, Szántó Sz. 11 / 4, Varga T. 3. Csere: Tóth P., Kurtos K. (kapusok), Varga Z. Szender Sz. 1, Király Gy. 2, Balogh P. Borbély B. 1, Szíjártó A. 2 / 1, Falcsik L. 1. Edző: Falcsik Miklós. Nyíregyházi Főiskola-Nyírsuli: Reszegi Cs. – Csizmadia T. 5/1, Garai B. 3, Jobbágy René 1, Balogh B. 1, Antal L. 2, Halcsák Zs. 1. Csere: Fodor T. (kapus), Bor M. 1, Jobágy Roland 4, Takács D. 1, Kozma P. 2/2, Jobbágy G. 1. Edző: Halász Levente. Kiállítások: 8, illetve 4 perc. Hétméteresek: 5/5, illetve 4/3. A határozottan játszó Mátészalka már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést. Junior: 27–27.

Falcsik Miklós: – Magabiztosan győztünk, ez örömteli. Ugyanakkor az, hogy a következő héten, Debrecenben biztos, hogy lesznek hiányzók – már nem annyira. Gratulálok a junioroknak is, ők is nagyon ügyesek voltak, nagyon feldobja őket a szurkolás, köszönik szépen!

Halász Levente: – A sokkal rutinosabb Mátészalka magabiztosan nyerte meg a mérkőzést. Lélektelen játékkal nem lehet meccset nyerni.

Demecseri VKSE–VKK Nyírbátor 33–36 (19–19)

Demecser, 70 néző, v.: Halász A., Tarnavölgyi G. Demecser: Bíró D. – Csébi Z. 4, Buzás B. 2, Nagy M. 8, Havel F. 3, Kovács Zs. 8/3, Balogh Sz. 4. Csere: Suller D. (kapus), Havel K. 1, Kovács L 3. Edző: Kósa István. Nyírbátor: Tóth M. – Csébi D. 5, Pisák T. 1, Dobos B. 8, Jávor D. 3, Kovács Á. 9/2, Vasas Gy. 4. Csere: Holb M. (kapus), Szabó Cs., Tuska Sz. 5, Nagy Á., Torzsa R. 1. Edző: Váczi Sándor. Kiállítások: 2, illetve 8 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 3/2. Nagyon jó mérkőzésen vesztett hazai csapat. Junior: 36–45.

Kósa István: – Ebben az idényben az eddigi legkorrektebb játékvezetés mellett jó iramú, változatos, és rendkívül sportszerű mérkőzésen szenvedtünk – véleményem szerint – vállalható vereséget. Két kezdőemberem is hiányzott, ennek ellenére végig partiban voltunk, sőt, a 46. percben már négy góllal is vezettünk. Aztán, sajnos elfáradtunk... Gratulálok játékosaimnak, hiszen akaratból, hozzáállásból és küzdeni tudásból ezen az estén jelesre vizsgáztak. A Nyírbátornak gratulálok, és őszintén kívánom, hogy sikerüljön megvalósítani célját.

Váczi Sándor: – Négy sérült, meghatározó játékos nélkül nehezen találtuk meg a játék ritmusát, döntőnek bizonyult, hogy a végére elfáradt az ellenfél.

Tiszavasvári SE-QUICK 200–Kisvárda KC SE 23–25 (13–14)

Tiszavasvári, 200 néző, v.: Aczél, Paulovics. Tiszavasvári: Bódor Z. – Benyusz K. 1, Tallár M. 6, Csócsics G. 1, Kovács G. 1, Dancs M. 9/3, Szuvák Cs. 2. Csere: Nagy L., Varga P. (kapusok), Kiss K. 1/1, Gál L., Erdei P., Kajibás M. 1, Lippai A., Balázs M. 1. Edző: Grandjean Gábor. Kisvárda: Simon A. – Csendes Á. 1, Kovács A. 3, Nagy D. 2, Fekete R. 2, Mándi K. 1, Barabás B. 2. Csere: Koi E. (kapus), Paróczai L., Szabó A. 1, Türk F. 1, Bod B. 3, Kiss I., Járosi A. 9/4, Vass Gy. Edző: Papp József. Kiállítások: 2, illetve 10 perc. Hétméteresek: 7/4, illetve 5/4. A fizikai fölényben lévő, és keményen védekező, de nem durva Kisvárda ellen a 47. percig, 20–20-ig tartotta magát a jól játszó hazai csapat. Ekkor azonban a vendégek zsinórban öt gólt lőttek, és innen a Vasvári már csak szépíteni tudott. Junior: 29–22. (Tudósító: Hankó András)

Grandjean Gábor: – Rangadó jellegű mérkőzésen a játék képe és a színvonal megfelelt a várakozásnak.

Papp József: – A második félidőben összeállt a védekezésünk, és jó kapusteljesítmény mellett fiatal, tehetséges vasvári csapatot győztünk le.

Fehérgyarmati VSE–Debreceni EAC 32–21 (19–13)

Fehérgyarmat, 400 néző, v.: Nyitrai Sz., Panyi L. Fehérgyarmat: Nagy T. – Iosif 7, Tóth N. 5, Kun Sz. 3, Szabó P. 11/2, Csapos J. 2, Pásztor A. 2. Csere: Bihari Z., Siket T. 1, Gaál R., Csobay A. 1. Játékos-edző: Csapos János. Kiállítások: 16, illetve 10 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 3/3. A fehérgyarmati csapat óriási energiákat mozgósított, kemény, határozott védekezéssel felőrölte ellenfelét. Junior: 28–28.

Csapos János: – Fantasztikus közönség előtt jól játszottunk, szép győzelmet arattunk.

További eredmények:

Miskolc VSI–Kazincbarcikai KSE 30–25,

Berettyó MSE–Hajdúböszörményi TE 30–26.

 

A bajnokság állása

1. Nyírbátor 7 6 1 – 228–182 13

2. Kisvárda 7 6 – 1 222–165 12

3. Fehérgyarmat 7 5 1 1 199–173 11

4. Debreceni EAC 7 4 1 2 216–184 9

5. Hajdúböszörmény 7 4 – 3 189–175 8

6. Miskolc 7 4 – 3 208–197 8

7. Berettyóújfalu 8 4 – 4 233–237 8

8. Tiszavasvári 7 3 – 5 195–199 6

9. Kazincbarcika 7 2 – 5 212–220 4

10. Demecser 7 2 – 5 189–230 4

11. Mátészalka 7 1 1 5 181–212 3

12. Nyíregyházi Főiskola-Nyírsuli 8 – – 8 178–286 –

 

Női

7. forduló

Etalon Adács–Kisvárda KC SE 32–36 (14–17)

Jászberény, 40 néző, v.: Sándor Gy., Szabó B. Kisvárda: Járosiné – Péter E. 5, Vassné 6/1, Tar H. 5, Szabó Valéria, Frank P. 9, Rácz K. 3. Csere: Szabó Viktória, Jurecska K. (kapusok), Máté V. 4, Dudás G. 4, Tóth B., Varga V., Szilágyi R. Edző: Dévényi János. Kiállítások: 2, illetve 8 perc. Hétméteresek: 2/1 illetve 2/1. A vendégek hatékony a támadójátékkal ellensúlyozták a védekezésben elkövetett hibákat. Junior: 40–37. (Tudósító: Nagy Kálmán)

Dévényi János: – Immár szokásunkká vált, hogy nehezen, de hozzuk a kötelező győzelmet

Miskolc VSI–Kölcsey DSE-Nyíregyháza 23–35 (11–17)

Miskolc, 100 néző, v.: Bíró Á., Herbák T. Kölcsey DSE: Aranyosi M. – Hruska Zs. 10, Móré K 9/3, Tilki A. 4, Márkus G. 4, Gyimesi L. 5, Gyuró Á. 3. Csere: Kruták F. (kapus), Moravszki B., Bukta R., Kovács F., Silye V., Leithi K., Kurucz L. Edző: Hadobás István. Kiállítások: 6, illetve 4 perc. Hétméteresek: 6/3, illetve 3/3. Három meghatározó játékosát nékülöző Kölcsey magabiztos játékkal, ilyen különbséggel is megérdemelten nyerte a szomszédvári rangadót. Junior: 35–24.

Hadobás István: – Minden elismerésem a csapatomé, leküzdve a nehézségeket, hatalmas szívvel, minőségi játékkal, szenzációs győzelmet arattunk.

További eredmények:

Hajdúböszörményi TE–Derecskei KKSE 38–30,

Bőcs KSC–NKK Balmazújváros 17–27,

Fenstherm-Füzesabonyi SC–Debreceni VSC-TVP III 29–28,

Alsózsolcai KSC–Ózd 28–33.

 

A bajnokság állása

1. Füzesabony 8 7 1 – 282–205 15

2. Balmazújváros 7 6 1 – 201–150 13

3. Kisvárda 7 6 – 1 213–192 12

4. Bőcs 7 5 – 2 210–157 10

5. Hajdúböszörmény 7 5 – 2 228–187 8

6. Debreceni VSC III 7 3 – 4 190–170 6

7. Kölcsey DSE 7 3 – 4 179–184 6

8. Miskolc 7 3 – 4 200–216 6

9. Ózd 7 2 – 5 191–228 4

10. Derecske 7 1 – 6 183–219 2

11. Alsózsolca 8 1 – 7 191–248 2

12. Adács 7 – – 7 178–290 –

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!