Hurrá, hajtogatunk

2019.05.16. 17:51

Mégis összejöhet a Samsung hajtogatható csodakészüléke

Jó hírek érkeztek a Samsung Galaxy Fold javításával kapcsolatban: a Yonhap News szerint várhatóan júniusban indul a javított változat eladása.

Mint beszámoltunk róla, a Samsung nyolc éve tervezett csodatelefonja, a középen hajtogatható Samsung Galaxy Fold kijelzője az amerikai szakújságíróknak tesztelésre adott példányokon pár napos használat után a hajlításnál felpúposodott, megrepedt.

Az aranyáron eladni tervezett készülék induló ára 1980 dollár, mire ide ér – már, ha valaha is ideér – 6-700 ezer forint lesz.

A Samsung az előrendelő ügyfeleknek e-mailt küldött, amelyben közölte, hogy a cég ugyan „előre lépett” a javításban, de „még mindig nem tudják megerősíteni a szállítás időpontját. A következő hetekben pontosabb információkat küldünk.”

A SamMobile vette észre a Yonhap News biztató híradását

A dél-koreai weboldal szerint már dolgoznak a javításon. Először is leszedhetetlenné tették a védőréteget a kijelzőről – már az első vállalati magyarázat szerint is a hibát jórészt az okozta, hogy a tesztpéldányokról rutinosan eltávolították a kijelzővédő fóliát. Aminek esetünkben maradnia kell.

Ezek kívül megszüntetik a hajtogató zsanérokon található réseket, hogy ne tudjon oda nem való folyadék és kosz beszivárogni rajtuk.

Állítólag már a jövő hónapban kapható lesz

A továbbfejlesztett készülékeket a hír szerint dél-koreai mobilszolgáltatóknál már tesztelik. Várhatóan még ebben a hónapban hivatalosan kihirdeti a Samsung a Galaxy Fold kiadásának dátumát, ami a fáma szerint júniusi lesz.

Borítókép: Kwon Gye-Hyun bemutatja a Samsung Galaxy Fold készüléket (Fotó: AFP)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában