Kopogtat az új konzol

2019.08.15. 12:05

Jó hírünk van az új Xbox-játékosoknak

Nem válnak papírnehezékké a már megvett gamepadek.

Körülbelül egy év múlva javában dübörögni fog a konzolháború új fejezete, a Sony és a Microsoft következő generációs konzoljai is valamikor 2020 őszén kerülnek majd piacra – írja az Origo. A termékek közös érdekessége, hogy maradnak az AMD hardvereinek a használatánál, és

szoftveresen visszafelé teljesen kompatibilisek lesznek az elődjeikre írt játékokkal.

Phil Spencer, az Xbox üzletág vezetője a Gamespotnak adott interjújában elárult pár apróságot a következő generációs Xboxokról.

Állítása szerint az Xbox One X-nél négyszer erősebb konzol esetében a konzisztencián lesz a hangsúly, minden játék gyorsan betöltődik és simán futmajd , lehetőség szerint 60 FPS-sel. Emellett hangsúlyozta, hogy az új Xboxra és az Xbox One-ra készült összes játék elérése mellett a vásárlók az első naptól fogva képesek lesznek rengeteg Xbox 360-ra és az eredeti Xboxra megjelent játékot is futtatni.

Ez a lehetőség persze az Xbox One-on is elérhető, de a Microsoft csak a konzol kiadása után kezdett el foglalkozni a régi játékok futtatását lehetővé tevő emulátor fejlesztésével.

Fontos hír, hogy Spencer szerint

az új Xbox kompatibilis lesz a játékosok meglévő gamepadjeivel is,

bár ezalatt valószínűleg csak az Xbox One kontrollereket kell érteni. Ez azért fontos, mert rengetegen vásárolnak sok esetben komoly felárért egyedi grafikájú játékvezérlőket: ezeket a következő generációs Xboxszal is képesek lesznek használni.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!