Magyar startup

2019.09.12. 15:19

Gondolattal irányítható vezérlővel nyert a Mindrove

Agy-gép interfész rendszereket fejlesztő csapat lett az INPUT Program versenyének győztese.

Az egészségügy, az oktatás, a fintech, az energetika és az agykutatás területéről kikerült öt döntős az ITU Telecom World 2019 budapesti eseményén mutatta be megoldásait a nemzetközi zsűri és a közönség előtt. A verseny első három helyezettje összesen mintegy 30 ezer dollár értékű nyereményben részesült.

Az INPUT Program első országos startup versenyére közel ötven csapat adta le jelentkezését, akik közül az elődöntőket követően öten jutottak be a fináléba: a gondolattal irányítható elektronikus vezérlőket, úgynevezett agy-gép interfész rendszereket fejlesztő Mindrove, az orvostanhallgatók számára oktatási alkalmazást fejlesztő Insimu, a Z generációt célzó pénzügyi alkalmazás, a BankZee, az oktatást kiterjesztett valósággal forradalmasító Innobie, valamint a Heatventors, amely hőakkumulátorok segítségével járul hozzá a hűtési rendszerek energiamegtakarításához.

Az elismert nemzetközi szaktekintélyeket felsorakoztató zsűri döntése alapján a Mindrove csapata állhatott a dobogó legfelső fokára. Az első helyezett egy 20 ezer dollár értékű, észak-amerikai piacra lépési csomagot nyert, amely egyeztetett üzleti találkozókat és szakmai felkészítést is tartalmaz.

A másodikként végző HeatVentors csapat 5 ezer dollár értékű, európai piacra lépési csomaggal gazdagodott, míg a harmadik Insimu a világ egyik kiemelt startup rendezvényén, a finnországi Slushon vehet részt.

Irány a nemzetközi piac

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta:

„A magyar innovatív vállalkozásokban rengeteg fejlődési potenciál van, ezt bizonyítja az is, hogy kiváló startupok kiváló ötletekkel jelentkeztek a versenyre. Az INPUT Program által biztosított tartalmas szakmai nyeremény pedig páratlan támogatást jelent a nyertesek számára ahhoz, hogy lépéseket tegyenek a nemzetközi piacok felé. Nem csak a dobogósok, hanem minden résztvevő értékes visszajelzésekkel és üzleti kapcsolatokkal gazdagodott a versenynek köszönhetően.”

Borítókép forrása. Mindrove

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!