rivalizálás

2019.11.02. 13:55

Megveszi a Fitbitet a Google

Érdemi háborút generálna az okosórák piacán.

Forrás: Shutterstock

Igaznak bizonyultak a pletykák, a Google bejelentette az okosórákban és fitneszkarkötőkben utazó Fitbit felvásárlását. A gyártóért 2,1 milliárd dollárt fizet a keresőcég, és a Nesthez hasonlóan közvetlenül beintegrálja magába a vállalatba, bár a Fitbit márkanevet jó eséllyel nem mostanában fogja nyugdíjazni – írja az Origo.

A felvásárlás egyáltalán nem meglepő, hiszen a Google már évek óta szeretne saját okosórát piacra dobni, azonban hardveres okokból eddig nem jött össze a bravúr, pedig telefonokat és Chromebookokat gond nélkül tervez házon belül. A mostani akvizícióval elgördült az akadály az évek óta pletykált Pixel okosóra kiadása elől, a Fitbit mérnökeinek a tapasztalatával biztosan sikerül majd végre megvalósítani a Wear OS rendszert futtató terméket.

A felvásárlással a Google célja végső soron az, hogy sikerüljön végre riválist állítani az Apple Watch-nak.

A Fitbit tájékoztatása szerint a meglévő viselhető kütyüjeit használóknak nem kell attól tartaniuk, hogy a Google célzott hirdetések megjelenítésére használja majd az okosóráikon és fitneszkarkötőiken keresztül hozzákerült információkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!