Viccelni lehet, hazudni nem

2020.01.07. 17:21

A Facebook közölte: törli az MI segítségével hamisított videókat

A digitális trükkök és mesterséges intelligencia segítségével hamisított, úgynevezett deepfake videóktól megtisztítják a közösségi oldalt.

Ezek egyebek mellett az idei amerikai elnökválasztás befolyásolására is alkalmak lehetnek – jelentette be ma a közösségi oldal.

 

A kaliforniai székhelyű vállalat arról számolt be, hogy a dezinformációk elleni fellépés keretében el fogják távolítani a félrevezető tartalmakat,

a nyilvánvalóan paródia céljából készített videókra azonban nem vonatkozik majd ez a rendelkezés,

és például a szórend megváltoztatásával, szavak kihagyásával járó hagyományos szerkesztés sem lesz tilalmas az új irányelvek értelmében.

Bár ezek a videók még mindig ritkának számítanak a világhálón, növekvő használatuk komoly kihívást jelent az iparunk és a társadalmunk számára – írta Monika Bickert, a Facebook globális politikájáért felelős alelnöke.

A cég közleménye szerint emellett meg fogják jelölni azokat a független tényellenőrzők által manipuláltnak talált képeket és videókat, amelyek esetében nem teljesülnek a törlés feltételei.

„Ha egyszerűen csak eltávolítanánk a hamisnak minősített tartalmak mindegyikét, attól még azok máshol elérhetőek maradnának. Fontos információval látjuk el a felhasználókat azzal, hogy meghagyjuk és hamisként jelöljük meg őket” – közölte Bickert.

A novemberi amerikai elnökválasz közeledtével egyre fokozódik a nyomás az internetes közösségi platformokon, hogy erősítsék a fellépést a manipulált felvételek ellen,

amelyek készítői könnyen félrevezethetik a nézőket

azzal, hogy ezen rendkívül fejlett technológiák használatával például soha el nem hangzott mondatokat adnak a videókon szereplő emberek szájába.

Az utóbbi években egyre nagyobb számban tűnnek fel ilyen videók, és az átlagos felhasználók jelentős része nem tudja megmondani, hogy manipulált tartalmat lát.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!