Vannak türelmi idők

2020.01.30. 11:43

Vigyázat, holnap lejárnak az éves e-matricák

Fontos határidő: pénteken, január 31-én éjfélig érvényesek a tavaly vásárolt éves megyei és országos autópálya matricák.

Forrás: Shutterstock

A mentességek és a nagycsaládos kedvezmények megújításának szintén 2020. január 31. a határideje.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. információi szerint

a lejáró éves e-matricák jelentős hányadát még mindig nem újították meg, így nagy rohamra lehet számítani

az utolsó napokban, ami az ügyfélszolgálati pontokon, de akár még az elektronikus rendszerekben is fennakadásokat okozhat.

Néhány fontos változás

Az éves matricák ára nyolcadik éve változatlan, újdonság a néhány módosult lehajtási szabály az M7-es új csomópontja miatt. Az M7-esen a Balaton északi partja felé vezető lehajtó helye megváltozott, a korábbinál mintegy 1,5 kilométerrel hamarabb kell elhagyni az autópályát és egy gyűjtő-elosztópályán érhetik el a 710-es és 71-es főutat.

A lehajtót elmulasztók Siófok-Kelet csomópontnál tudnak visszafordulni, nekik ebben az esetben – amennyiben nem rendelkeznek éves, országos matricával – kiegészítő matricát kell váltaniuk, amelyre 1 óra áll a rendelkezésükre.

Hol vásároljunk matricát?

Bár a díjak 2020-ban sem változtak, mégsem mindegy, hol vesszük meg az új matricát. Érdemes tudni: az e- autopalyamatrica.hu az egyetlen online felület, ahol az autósok a matrica mellé olyan díjmentes kiegészítő szolgáltatásokat vehetnek igénybe, amelyekkel átlagos autóhasználat mellett is több ezer forint takarítható meg évente. A díjmentesen igényelhető extrák közé tartozik a 8+1 Ft/liter kedvezményre jogosító üzemanyagkártya, a 10%-os utasbiztosítási kupon, illetve a 6 hónapos balesetbiztosítás.

Ha elfelejtettük megvásárolni az autópálya matricát

1 órás türelmi idő

A jóhiszemű felhasználókat védő intézkedés lehetővé teszi, hogy a véletlenül díjköteles útszakaszra tévedő autósok az utazás megkezdése után vásárolják meg a pályamatricát: mentesülhetnek a büntetés alól, ha a megfelelő matricát a díjköteles útra hajtást követő egy órán belül megveszik.

Pótdíjmaximalizálás

Ha az úthasználónak a jogosulatlan úthasználat és az első felszólítás kézhezvétele között eltelt időben kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettsége keletkezett, a pótdíj maximalizálását kérheti két, a járműre irányadó alappótdíj vagy különbözeti pótdíj összegére.

A kérelem benyújtására 75 nap áll az üzembentartó rendelkezésére. A kérelem egy rendszámra egy naptári évben akár többször is benyújtható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!