Világméretű összefogás

2020.04.09. 20:20

Magyar szuperszámítógép is segíti a Stanford koronavírus-kutatását

A magyar szuperszámítógép kapacitás a nemzetközi hátterű, nyílt közösségi kezdeményezés, a folding@home céljainak eléréséhez járul hozzá.

Forrás: Shutterstock

A folding@home számítógépes szimuláció segítségével térképezi fel a fehérjemolekulák atomjainak dinamikáját. A hazai kutatási célú szuperszámítástechnikai infrastruktúrát magyar szakemberek is igénybe vehetik a járvány megfékezésével kapcsolatos kutatásaikhoz.

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kutatási programhoz, amelyet a Stanford Egyetem indított el annak érdekében, hogy a magánszemélyek és vállalatok által felajánlott processzorkapacitásokat kihasználva modellezhető legyen a koronavírus fehérje szerkezete és mozgása.

A folding@home komoly eredményeket ért el a rákkutatásban, az idegrendszeri megbetegedések okainak megismerésében, részt vett az Ebola ellenszerének kifejlesztésében is.

„A számítási kapacitást biztosító SuperDome számítógépet a Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) földmegfigyelési adatinfrastruktúra és szolgáltatások kialakítása projekt számára szereztük be, most ennek a szuperszámítógépnek köszönhetően tudunk támogatást nyújtani a kutatásban.

Ezt az igen összetett feladatot minél előbb kell elvégezni, hiszen a koronavírus gyors terjedése és kimagasló fertőzési képessége miatt minden perc és minden elérhető bit rengeteget számít. A hazai kutatási célú szuperszámítástechnikai (HPC) infrastruktúrát üzemeltető KIFÜ az ITM egyetértésével a HPC kapacitását soron kívül felajánlja a járvány megfékezésével kapcsolatos kutatásaikat végző hazai szakemberek számára is” – mondta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

A 2x5120 db GPU magot tartalmazó szuperszámítógép összesített számítási teljesítménye 30 ezermilliárd matematikai művelet elvégzésére alkalmas másodpercenként.

A Superdome sikeresen csatlakozott a folding@home nemzetközi hálózathoz, és megkezdte azoknak a molekuladinamikai számítási feladatoknak az elvégzését, amelyek segítségével a kutatók a SARS COVID-19 proteázához (fehérjebontó enzimek) keresnek kisméretű inhibitort (vegyi folyamatok lefolyását gátló anyag).

„A világjárvány példátlan összefogást eredményezett, magánszemélyek és szervezetek a maguk szintjén igyekeznek felvenni a küzdelmet az eddig ismeretlen kórokozóval szemben. Ebben a munkában vesz részt a KIFÜ is a SuperDome szuperszámítógép kapacitásának biztosításával” – emelte ki Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnöke.

A hazai digitális szektor természetesen más eszközökkel is segít: a Digitális Összefogás kezdeményezésben mostanáig felajánlott közel 200 megoldással, alkalmazással, szolgáltatással könnyítik meg a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, munkavállalók számára.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!