Így dolgozunk majd?

2020.11.03. 06:00

Különös képet fest a jövő munkahelyeiről egy friss kutatás

Az irodai munkáról sokaknak az akár több órányi ingázás, a véget nem érő személyes megbeszélések, hosszas telefonos egyeztetések, email-folyamok és dokumentumok olvasása jut eszébe.

Forrás: Shutterstock

Persze, mint oly’ sok mindenben, az elmúlt hónapok során ebben is sok változást tapasztalhattunk. Az Ericsson legújabb kutatása azt mutatja be, hogy a szellemi munkát végzők hogyan látják saját munkájukat, és milyen elvárásaik vannak jövőbeni munkahelyükkel szemben. Felsejlik a dematerializált iroda képe.

Képzeljük el, hogy 2030-ra teljesen elfogadottá válik, hogy

az emberek kizárólag a virtuális térben dolgoznak és találkoznak egymással, anélkül, hogy elmennének otthonról.

Ez a forgatókönyv a képzelet szüleményének tűnt volna egy évvel ezelőtt. A koronavírus világjárvánnyá válása óta azonban a kizárólag otthonról történő munka és kapcsolattartás már nem pusztán elméleti feltevés. Éppen ellenkezőleg:

a világ irodai dolgozóinak jelentős része számára valósággá vált.

A felmérés a világ mintegy 133 millió munkavállalójára nézve reprezentatív módon mutatja be, mit várnak el az ún. early adopter, azaz az újdonságokat leggyorsabban átvevő szellemi dolgozók a jövő munkahelyeitől.

Az érzékek internete a dematerializált irodában

A mostani jelentés a tavalyi „Érzékek internete” című ConsumerLab tanulmány folytatásának tekinthető, amely azt vizsgálta, hogy a fogyasztók mindennapi életére milyen hatással lehet a képernyő alapú internetes kapcsolattartásról történő áttérés az összes érzékszervet használó, immerzív virtuális valóságra.

A mostani jelentés ennek az irodai vetületével foglalkozik, megvizsgálva, hogy a mesterséges intelligencia (AI), a kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) és az 5G valamint automatizálás által lehetővé tett „érzékek internete” milyen változásokat hoz a szellemi, irodai dolgozók mindennapi életében.

A jelentés néhány fontosabb megállapítása:

• A válaszadók közel 60 százaléka szerint visszavonhatatlanul emelkedni fog az online meetingek gyakorisága és elterjedtsége, és olyan eszközökre tartanak igényt, amelyek jobban segítik a távmunkát.

• A válaszadók fele olyan digitális munkaállomást szeretne, amelynek segítségével bárhonnan dolgozhat, és minden érzékével jelen lehet a virtuális munkahelyén.

• A válaszadók 77 százaléka szerint az „érzékek internete” fenntarthatóbbá tenné társaságuk működését.

• Az „érzékek internetét” nagy valószínűséggel marketing és értékesítési célokra fogják használni elsősorban; a válaszadók 59 százaléka szerint a tértudatos vegyes-valóság, míg 50 százalékuk szerint a digitális hőmérsékletérzékelést is használni fogják 2030-ra a fogyasztók megnyeréséhez.

• A felsővezetők 73 százaléka szerint a céges menzán az ételek digitálisan feljavíthatók, módosíthatók lesznek bármilyen ízűre 2030-ra.

• Noha a válaszadók 66 százaléka gondolja úgy, hogy 2030-ban a technológia már lehetővé teszi majd számukra, hogy érzékeljék, ha egy kollégájuk ingerült, ez azt is jelenti, hogy munkaadójuk is érzékelni tudja, ha ők maguk ingerültek.

Ami várható a közeljövőben

Az mindenképpen megállapítható, hogy ahhoz, hogy egy digitális meeting ugyanolyan interaktív lehessen, mint egy valóságos megbeszélés, minél előbb a kommunikációs technológia jelentős fejlődésére van szükség.

Itt sokkal többről van szó, mint jobb minőségű videokonferenciákról. Az új technológiának lehetővé kell tennie azt az érzést, hogy az ember valóban jelen van a helyiségben és együttműködik a kollégákkal. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy

az elmúlt félév során ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az AR/VR technológiák iránt.

Ugyanakkor még ez sem elegendő a teljes sikerhez. A COVID-19 okozta elszigeteltség miatt az emberek tudatára ébredtek, milyen fontosak az általuk rendszeresen – akár személyes, akár munkaügyben – felkeresett helyszínekhez kötődő illatok, ízek, és maga a fizikai jelenlét.

A járvány hatására a szellemi munkát végzők elképzelései radikális mértékben megváltoztak a jövő digitális irodáival kapcsolatban. Az irodai munka sosem lesz már ugyanaz, mint a járvány előtti időkben. A dolgozók több időt fognak táv- és digitális munkával tölteni, és ezért olyan ütemű fejlődés és igény várható a jövőbeli technológiák iránt, ami akár csak egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!