kalózok

2021.01.31. 20:12

Helyreállt a nemzetközi warezközösség

Nem tartott sokáig az augusztus végi razzia drámai hatása.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Tavaly augusztus végén az USA Igazságügyi Minisztériuma és az Interpol egy nemzetközi razzia keretében filmeket és sorozatokat megosztó csoportokra sújtottak le, elsősorban a SPARKS és a vele kapcsolatban álló csapatok voltak a célkeresztben, két személyt sikerült letartóztatni az akció során – írja az Origo.

Ez akkora zűrzavart és félelmet váltott ki a globálisan releváns kalózcsoportok között, hogy további információk érkezéséig a jókora részük felfüggesztette a tevékenységeit, egyes csapatok még a tagjaik azonosítására potenciálisan alkalmas nyomokat is próbálták eltüntetni maguk után. Ennek megfelelően körülbelül a tizedére esett a torrentoldalakon újonnan elérhetővé tett tartalmak mennyisége.

A TorrentFreak beszámolója alapján nem tartott sokáig a razzia hatása, körülbelül két héttel az akciót követően elkezdett visszatérni az élet a kalózcsoportokba, azóta pedig folyamatosan növelték az újonnan elérhetővé tett tartalmaik mennyiségét. Körülbelül öt hónappal a botrányt követően mára ugyanott van a nap mint nap megosztott kalóz filmek és sorozatepizódok mennyisége, mint a rajtütést megelőző héten, azaz teljesen helyreállt a kalózközösség működése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!