Hazai és határon túli fiatalok

2021.08.25. 06:00

Cambridge-ig repítheti a diákokat ez a hazai csillagászati verseny

Ismét megrendezik a Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Versenyt, új nevén az Athletica Galacticát.

Forrás: Shutterstock

Az október 5-én induló versenyre azokat a középiskolás diákokat várják, akik a fizika és matematika terén kiemelkedő képességekkel rendelkeznek és érdeklődnek a csillagászat és az űrkutatás iránt. A három fordulót követő országos döntő győztesei értékes tudással és jutalmakkal gazdagodnak, továbbá bekerülhetnek a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia (IOAA) húsz fős felkészítő csapatába, amelyből a keretcsapat világszinten képviselheti majd az országot 2022-ben Ukrajnában.

A fizika iránti érdeklődés jó belépő

Az Athletica Galacticára minden, a 2021/2022. tanévben középiskolába járó hazai és határon túli magyar ajkú diák nevezhet. A szervezők bátorítanak minden pedagógust és szülőt, hogy a látókörükben lévő,

fizika és matematika területen tehetséges, illetve csillagászati affinitással rendelkező diákot motiváljanak a versenyre.

Jelentkezni 2021. október 5-ig lehet, majd három őszi középiskolai fordulót követően a döntő 2022. márciusában várható, Baján. A megmérettetés elméleti, adatfeldolgozási, megfigyelési, planetáriumi fordulóból, valamint csapatversenyből áll.

Azok a tizenévesek, akik érdeklődnek a csillagászat iránt, később nagy eséllyel ugyanígy helytállnak majd más műszaki és természettudományi területeken is. A csillagászaton keresztül könnyebb megszerettetni a tudományos gondolkodást a fiatalokkal, ami egyenes út a jövő tudományos szakembereihez, adatelemzőihez vagy akár mérnökeihez, így a természetes érdeklődés táplálása elsődleges feladat mind a szülők, mind a pedagógusok számára.

A diákok a három felkészítő hétvégével és a folyamatos online gyakorlással rengeteg plusz tudással és képességgel gazdagodnak. A döntőbe jutók értékes csillagászati könyveket, csillagtérképeket, planetáriumi belépőket, kedvezményes obszervatórium-látogatási lehetőséget nyernek. A pedagógusok munkáját az óriási elismerés mellett szakmai utakkal és kiemelt díjazással, a diákot indító iskolákat pedig külön elismeréssel jutalmazzák.

Tíz ifjú csillagász képviseli majd Magyarországot

A húsz fős felkészítő keretből továbbjutó tíz fő a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián (IOAA, International Olympiad on Astronomy and Astrophysics) méretheti meg magát. A verseny a legmagasabb rangú, középiskolásoknak szóló nemzetközi vetélkedő a csillagászat és az asztrofizika területén.

Ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből. Az alapítók célja volt, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, valamint, hogy elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban is.

„Az olimpia résztvevői és nyertesei között ott vannak a következő évek feltörekvő csillagásznemzedékének tagjai, akikről a hírekben és tudományos eredmények kapcsán hallani fogunk” – mondta Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.

2019-ben " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Magyarország rendezte a nemzetközi tornát, melynek keretében több száz tanuló, 46 országból érkezett hazánkba, hogy izgalmas asztrofizikai, égi mechanikai és kozmológiai feladatokat oldjon meg és éjszaka 88 távcső segítségével mutassa be gyakorlati tudását.

„Az elméleti és gyakorlati feladatok nagyon változatosak: csillagászati kérdések, adatelemzés, például bolygó-, rakéta- vagy műholdmozgás kiszámítása és égboltismeret is része a teszteknek” – mondta el Kalup Csilla, a magyar delegáció egyik csapatvezetője és felkészítője.

2019-ben 17 arany-, 52 ezüst- és 58 bronzérmet osztottak ki az olimpikonok között. A tíz magyar versenyző közül négyen bronzérmesek lettek, hatan pedig dicséretben részesültek. Idén a tavalyi verseny fordulóinak és döntőjének győzteseiből válogatott diákok számára Kolumbia lesz a Diákolimpia házigazdája. Az eseményt online rendezik;

az olimpián való részvétel remek ajánlólevél a világ legjobb egyetemeire, például a University of Cambridge-re, a University College Londonra vagy a University of Manchesterre.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!