ITM és OTP

2021.10.19. 13:33

Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezdenek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank elindítja Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztését.

Forrás: Shutterstock

Ezt jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ma, Balatonfüreden az Infotér konferencia nulladik napján tartott előadásán. A megállapodás keretében

a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló öntanuló magyar nyelvi modell fejlesztése valósul meg,

amely egyebek mellett a telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár teljes banki folyamatot.

A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni, például az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben, a piaci szektorban.

A szuperszászámítógép jelenleg a világ egyik legfejlettebb, kifejezetten mesterséges intelligencia feladatokra kifejlesztett eszköze, amely a jövő év közepéig két magyarországi helyszínen kezdi meg működését.

A miniszter hozzátette: a számítógép kínálta lehetőségeket többek között állami szereplők, egyetemek, valamint a kis- és közepes vállalkozások számára is elérhetővé kívánják tenni.

Palkovics László beszélt arról is, hogy az adatokat nem szabad veszni hagyni, azokat kezelni kell. Az adatpolitika magában foglalja az adatvédelem mellett a közadatok és a magánadatok rendszerét is – mondta.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos jelentős lépésekről szólva elmondta, hogy 2018-ban létrehozták a mesterséges intelligencia koalíciót, 2019-ben elfogadták a mesterséges intelligencia stratégiát.

Mint mondta, a mesterséges intelligencia értéklánc-elemei a Nemzeti Adatgazdaság Tudásközpont, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriuma és a Mesterséges Intelligencia Innovációs Központ.

Az a cél, hogy a magyar lakosság egy százalékát kiképezzék a mesterséges intelligenciában való jártasságra. Ehhez videóalkalmazások, valamint oktató videók készülnek – hangsúlyozta.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!