Járvány vége?

2021.10.13. 09:34

Gyengélkedik a személyi számítógépek eladása

Mindössze 1 százalékkal nőtt a személyi számítógépek (PC) értékesítése a világpiacon a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, jelentősen lassult az ütem az év első feléhez képest.

Forrás: Shutterstock

Ennek alapvetően az az oka, hogy a koronavírus-járvány visszaszorításával és az élet normalizálódásával párhuzamosan a fogyasztók és az oktatás kereslete más eszközök felé fordult – közölte az amerikai Gartner piackutató cég.

A harmadik negyedévben 84,1 millió személyi számítógépet értékesítettek, a másodikban 71,6 milliót, az elsőben pedig 69,9 milliót. Éves összevetésben a második negyedévben még 4,6 százalékkal, az elsőben pedig 32 százalékkal bővült az értékesítés.

„Mivel szerte a világban számos iskolában újrakezdődött a tanítás, már nincs égető szükség személyi számítógépekre és Chromebookokra,

mint az otthoni tanulást segítő eszközökre” – mutatott rá Kitagava Mikako, a Gartner kutatási igazgatója.

„A PC-k iránti vállalati kereslet továbbra is erős maradt, ami a kulcsfontosságú régiók gazdasági fellendülésének és a dolgozók munkahelyekre való visszatérésének köszönhető” – hangoztatta Kitagava, hozzátéve, hogy a félvezetőhiány továbbra is visszafogja a laptopok szállítását, és a hiány várhatóan 2022 első felében is fennmarad.

A Gartner ettől a negyedévtől kezdve szerepelteti a Chromebookot a hagyományos PC-k piaci eredményei között.

A Chromebook a személyi számítógépek új, a teljesen felhőre épülő gépek és a laptopok közé eső kategóriáját alkotja. Az oktatási piac keresletének csökkenése miatt a harmadik negyedévben 17 százalékkal esett vissza a Chromebookok értékesítése, először mértek kétszámjegyű éves szintű csökkenés a termék 2011-es piaci bevezetés óta.

Az eladásokban továbbra is toronymagasan vezet a kínai Lenovo, valamint az amerikai HP és a Dell.

A piacvezető a harmadik negyedévben is a Lenovo volt 19,94 millió, az egy évvel korábbinál 1,8 százalékkal több személyi számítógép értékesítésével. Piaci részesedését 23,7 százalékra növelte 23,5 százalékról.

A második helyezett HP 17,62 millió személyi számítógépet adott el, ami 5,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A vállalat piaci részesedése 22,5 százalékról 20,9 százalékra süllyedt. A HP értékesítése már a második egymást követő negyedévben esett vissza, ami egyfelől a gyenge amerikai piaci keresletre, másfelől a szűk ellátási keresztmetszetekre vezethető vissza.

A harmadik helyen álló Dell viszont 26,5 százalékkal növelte eladásait 15,24 millióra, piaci részesedése így 18,1 százalékra ugrott 14,5 százalékról. A Dell átlag feletti növekedése az üzleti célú számítógépekre kihegyezett termékportfóliójának tulajdonítható.

Játszottak még: Apple, Acer, ASUS

Bőven a piaci átlag felett növelte eladásait az Apple, 7,4 százalékkal 7,22 millióra, így piaci részesedése 8,6 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 8,1 százalékról.

Az Acer 6,04 millió személyi számítógépet értékesített a harmadik negyedévben, 4,6 százalékkal kevesebbet a tavalyinál, így piaci részesedése 7,2 százalékra esett 7,7 százalékról.

Az ASUS is a piaci átlag felett, 5,5 százalékkal növelte eladásait 6,03 millióra, piaci részesedése 7,2 százalékra emelkedett 6,9 százalékról.

Az összes többi személyiszámítógép-gyártó értékesítése 14,9 százalékkal, 12,05 millióra esett vissza

a harmadik negyedévben. Együttes piaci részesedésük 14,3 százalékra csökkent 17,0 százalékról.

Az Egyesült Államokban 21,55 millió személyi számítógépet értékesítettek a harmadik negyedévben, 8,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát felölelő EMEA térségben viszont 11,8 százalékkal több, 23,5 millió PC-t értékesítettek.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!