Újabb streaming

2021.10.11. 06:00

Jövőre Magyarországon is indul az HBO Max

Három szakaszban kezdik meg szolgáltatásukat az európai kontinensen.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Október 26-tól Svédországban, Dániában, Norvégiában, Finnországban, Spanyolországban és Andorrában.

2022 elejétől 13 kelet-európai országban, köztük Magyarországon,

valamint Portugáliában, jövő év végétől hét másik államban, köztük Hollandiában, Törökországban, Görögországban.

Számos országban, köztük Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban azonban nem indítják el a szolgáltatást, mivel a WarnerMediának a helyi szolgáltatókkal vannak érvényes szerződései még jó néhány évig filmjei forgalmazására.

A vállalat azonban azt tervezi, hogy 2026-ra a világ 190 országát és területét fogja elérni.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a jövőben az HBO Max meg fogja kapni a Warner Bros új filmjeit forgalmazásra 45 nappal az után, hogy a mozikban bemutatták őket.

A filmiparban már korábban felháborodást váltott ki, hogy a Warner egyszerre mutatta be filmjeit a mozikban és az HBO Max szolgáltatásában az Egyesült Államokban.

Bejelentették továbbá azt is, hogy a Szex és New York vígjátéksorozat folytatását And Just Like That címmel decembertől fogják sugározni.

Az HBO Max, amely olyan közkedvelt filmek és sorozatok szolgáltatója, mint a Batman, a Harry Potter, a Maffiózók vagy a Jóbarátok, tavaly indult el az Egyesült Államokban, és azóta már Dél-Amerikára és a karibi térségre is kiterjesztette szolgáltatását.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!