Hazai kiállítás

2021.11.04. 09:23

A Hold felfedezéséről nyílt kiállítás a Természettudományi Múzeumban

A holdkőzeteket, valamint a holdkutatást bemutató kiállítás nyílt szerdán a Magyar Természettudományi Múzeumban A Hold felfedezése címmel. A tárlat december 31-ig látható.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A tárlat az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, a NASA és a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével született, a kiállítás célja az Apollo-küldetések, valamint a jelenkori hazai űrkutatási fejlesztések bemutatása a szélesebb közönség számára.

A kiállítás, valamint a kiállítótér középpontjában az Apollo 17 küldetésen gyűjtött 70215,41-es számú holdkőzet áll, amelyet a NASA kölcsönzött a kiállítás időtartamára.

Látható Neil Armstrong űrruhájának élethű másolata, kiemelve a ruha egyes részeinek funkcióját.

A NASA kiállítási tárgyai mellett a Magyar Természettudományi Múzeum vitrinében a „Goodwill Moon Rock”-ként ismert objektumok láthatók.

Ezek az Apollo-küldetések keretében végrehajtott első, illetve utolsó Holdra szállás során begyűjtött mintákat és Magyarországnak a Holdig eljuttatott zászlóit tartalmazó dísztárgyak, melyeket az Egyesült Államok elnöke ajándékozott Magyarország népének.

A tárlaton láthatók a Puli Space Technologies Kft. által kölcsönzött tárgyak is, például a „Puli Rover”, valamint a NASA-díjnyertes holdi „vízszimatoló” szerkezet makettje.

A kiállított tárgyakon kívül két nagy tabló nyújt információkat a Holdról, az Apollo-programról, valamint a Hold-, űr- és bolygókutatás magyar vonatkozásairól.

A Magyar Természettudományi Múzeum a kiállításhoz kapcsolódó programsorozattal is készül.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!