Vissza a 90-es évekbe?

2022.02.16. 15:00

Vakrandi funkcióval rukkol elő a Tinder

A társkereső egy váratlan húzással a kilencvenes évekből ismerős – már akinek ismerős – megoldást vett elő.

A Tinder szerint a Z generáció tagjainak szinte minden kapós, ami a korai kilencvenes években menő volt a ruházattól kezdve a Jóbarátok című sitcom nézésén át egészen a – vakrandiig.

A vakrandi a társkereső app esetében azt jelenti, hogy megadott tulajdonságaik szerint hozza össze a párokat és lehetővé teszi, hogy 

hosszasan beszélgessenek, mielőtt még láthatnák egymás fotóját.A funkció hamarosan elérhető lesz az Egyesült Államokban, majd, várhatóan pár héten belül nálunk is.

Kissé meglepő, de a Tinder szerint a Z generáció, a digitális bennszülöttek – tagjai hagyományosabb kapcsolatokra is vágynak, valami romantikusabbra az online társkeresés jelenlegi, fotók alapján történő gyors „ítélkezési” gyakorlatánál.

Az alkalmazás megbízásából ezer 18-24 éves brit fiatal körében végzett felmérésből kiderült, hogy ötödük szívesen kipróbálná a vakrandizást, mivel 

így olyan emberekkel találkozhatna, akiket máskülönben esetleg nem venne észre.A tesztek azt mutatták a cégnek, hogy a vakrandi funkciót használó tagok 40%-kal több találatot értek el, mint mikor a profilképük látható volt.

A vakrandi funkció nagyjából úgy működik, hogy a felhasználókat egy sor kérdés kitöltésére kéri, s a hasonló válaszokat adókat hozzák össze egymással. Aztán egy ideig még társaloghatnak egymással, s csak utána nézhetik meg egymás fotóját.

A vakrandi a Tinder új, Explore nevű interaktív játékcsomagjának része, amely a Z generációs fogyasztókat célozza. A felülete – hogy, hogy nem – a TikTok-éhoz hasonló.

A Tinder 2012-ben indult el egy amerikai egyetemi kampuszon, és kezdetben meglehetős gyanakvással fogadták. A Vanity Fair 2015-ös, mára már elhíresült cikke arra figyelmeztetett, hogy a szolgáltatás a „randizási apokalipszisát” és a romantika végét hozza el. Akárhogy is, az alkalmazás a világ legnépszerűbb társkeresője lett és gyökeresen átalakította a párkeresés gyakorlatát.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!