nem baleset volt

2019.08.02. 13:27

Csak semmi pánik, de nemrég a Holdnak csapódott egy műhold

A Hold megúszta.

Küldetésének befejeztével irányítottan a Holdnak csapódott a Lungcsiang-2 nevű kínai mikroműhold – jelentette be pénteken a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) holdkutatási és űrprogram központja.

Az intézet közlése szerint a mikroműhold pekingi idő szerint július 31-én este 10 óra 20 perckor csapódott a Hold túloldalának egy előre meghatározott területen.

A mindössze 47 kilogrammos eszközt 2018. május 21-én küldték fel az űrbe a Csüecsiao kommunikációs műholddal együtt.

A mikroműhold négy nappal később állt Hold körüli pályára, ahol 437 napig teljesített szolgálatot, túlszárnyalva egyévesre tervezett élettartamát.

A központ szerint az űreszköz kifejlesztésével a mélyűrkutatás egy új, alacsony költségű módszere született meg.

Missziója során a Lungcsiang-2 nagyfelbontású képeket készített a Holdról, rádiócsillagászati megfigyeléseket végzett, tanulmányozta a napsugárzást, valamint a július elejei napfogyatkozás közben készített felvételeket a Földről.

A Harbin Műszaki Intézet által megalkotott mikroműhold küldetése július végén fejeződött be. Ezután földi irányítással a Holdnak csapódott, nehogy űrszemét legyen belőle.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!