veszélyes pillanat

2019.09.12. 15:20

Ezért tapsolnak az utasok, ha földet ér a repülő (videó)

Eléggé megosztja az utasokat az ilyen fajta ünneplés. Vannak, akik szép gesztusnak tartják, vannak, akik feleslegesnek, és olyanok is, akiket kifejezetten idegesít.

Forrás: Shutterstock

A leszállás utáni tapsnak több oka is van, az egyik a túlélési ösztön – idézi a Sunra hivatkozva az Origó Judi James szakértőt.

„Ez a közös túlélés pillanata, mert a földet érést még a gyakorlott utazó is veszélyes pillanatnak tartja”

– magyarázta a lapnak.

A másik magyarázat, hogy sokan úgy tekintenek a repülésre, mint egy előadásra. A pilóta kedvesen beszélt hozzájuk, ezért a végén taps jár neki.

Az ünneplés nemzetenként is eltérő. Például az oroszok és a románok általában megtapsolják a pilótákat, sok helyen egyre inkább kihalóban van a szokás.

A 80-as 90-es években például még a brit járatokon is gyakran tapsoltak, ma már csak ritkán.

Ez egyrészt a repülésbiztonság javulásával magyarázható, másrészt sokaknak kínossá vált: ha tapsolunk, úgy tűnhet mások előtt, soha nem utaztunk még.

A pilóták alig hallják

A pilóták egyébként nem sokat hallanak az utasok tapsából. Az utasteret eleve egy vastag, hangszigetelt ajtó választja el a pilótafülkétől, de

ha ráadásul sugárfordítót is használnak a fékezéshez, az eleve nagy zajt csap.

Ilyenkor általában a feladatukra koncentrálnak, de ha mégis átszűrődik a taps, azért hálásak, ahogy erről az alábbi videóban is beszél egy pilóta.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=qUOMedkagxQ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!