Járvány

2020.03.19. 14:55

Egy egész háztömb tapsolt a vírus ellen küzdő egészségügyi dolgozóknak (videó)

Gyönyörű gesztus ezekben a nehéz időkben.

Forrás: Shutterstock

A polgárok Európa-szerte próbálják megköszönni az egészségügyi alkalmazottak emberfeletti munkáját a járványhelyzetben – írja a Magyar Nemzet.

Magyarországon is számos akció indult, hogy törődéssel, ételszállítással segítsünk az orvosokon, ápolókon, mentősökön. Dél-Európában – Spanyolországban és Olaszországban – kezdődött egy trend, miszerint a lakosok az erkélyeikről tapsolva üzennek az egészségügyben dolgozóknak.

A kezdeményezés most Nyugat-Európában is megvetette a lábát. Hollandia után Belgiumban is ezentúl minden este nyolckor tömegek lépnek ki a teraszokra, hogy tapssal és hangkeltéssel tisztelegjenek. Szerda este volt az első alkalom, hogy Brüsszelt is átszelte a tapsvihar.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!