kis banditák

2020.05.21. 17:43

Mosómedve ötös ikrek születtek a debreceni állatkertben

A március 31-én napvilágot látott bocsokat csütörtökön mutatta be a sajtónak az állatkert igazgatója.

Debrecen, 2020. május 21. Mosómedvék (Procyon lotor) a Debreceni Állat- és Növénykertben a sajtóbemutatójuk napján, 2020. május 21-én. Ötös mosómedveikrek születtek március 31-én, így összesen már tizenegy egyed tekinthetõ meg az állatkertben. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Nagy Gergely Sándor azt mondta, a kicsik körülbelül kéthónapos korukig anyjuk folyamatos gondoskodását élvezik majd. Születésükkel immár 11 tagja van az ország legnagyobb állatkerti mosómedvecsapatának.

A mosómedve (Procyon lotor) Észak- és Közép-Amerika víz közeli területein és erdőségeiben őshonos mindenevő ragadozó. Magyar elnevezését onnan kapta, hogy rendkívüli tapintóérzékű mancsával jellegzetes, mosásra emlékeztető mozdulatokat tesz, amikor a vízfenéken kutat táplálék után.

Fotó: Matey István / Hajdú-Bihari Napló

A közhiedelemmel ellentétben nem mossa meg táplálékát, és aligha volna rá szüksége, hiszen kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően még a városokban is megél, és az élelmiszerhulladékot is megeszi. További jellegzetessége a fekete-fehér csíkos farok és a fekete „banditamaszk,” tetszetős prémje miatt pedig Európába is áthurcolták tenyésztési célból.

Fotó: Matey István / Hajdú-Bihari Napló

A kontinens több országában, többek között Magyarországon is invazív fajnak számít, hazánkban azonban igen csekély számban van jelen a természetben. Mivel eredeti élőhelyén a túlvadászat és a közúti balesetek egyaránt veszélyeztetik, a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján – tette hozzá Nagy Gergely Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!