Itthon a Kárpát-medencében

2021.06.24. 12:19

Böjte Csaba: mi mindannyian az Újszövetség népe vagyunk (videó)

Az atya hangsúlyozta: a Kárpát-medence a hazája, ezért azt szeretné, hogy ez a térség békében és szeretetben emelkedjen fel. 

„Mi minden június 4-én megtartjuk a szövetségkötés napját, amely sokkal többet jelent, mint Trianon.

Ezen a napon megemlékezünk arról, hogy – bár nem vagyunk egy akolból – mi mindannyian az Újszövetség népe vagyunk”

hangsúlyozta Böjte Csaba atya a Magyar Nemzet beszámolója szerint a Szegedi Dóm Látogatóközpontban rendezett konferencián, ahol a Romaság – Határok nélkül című hároméves projekt kutatási eredményeit mutatták be.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója úgy fogalmazott:

ő ki tudja mondani, hogy székely magyar ember, ugyanakkor román állampolgár, és egyiket sem szégyelli, hiszen van akkora szíve, hogy ez beleférjen.

Hozzátette: Kárpát-medence a hazája, ezért azt szeretné, hogy ez a térség békében és szeretetben emelkedjen fel.

Az atyát a sajtótájékoztatóra elkísérte az általa működtetett árvaotthon két roma származású lakója is: Alberti Annamária verset szavalt, majd Michi Denisával közösen elénekelték a cigány himnuszt.

Borítókép: Böjte Csaba atya a Szegeden megrendezett konferencián

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában