Archeológia

2021.07.15. 08:53

Több száz ritka, vaskori érme került elő egy brit ásatáson

Több száz ritka, vaskori érmét találtak régészek egy vasútvonal építése előtt végzett archeológiai feltáráson Nagy-Britanniában.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A HS2 nagysebességű vasútvonal építésének előkészítésekor a nyugat-londoni Hillingdonban kerültek elő a föld alól az apró érmék, amelyek a Kr.e. 1. századból származnak.

A brit törvények szerint a lelet nemzeti kincsnek számít, és egy múzeumban helyezik majd el.

Az érmék egyik oldalán a görög isten, Apolló arcképe látható, a másikon pedig egy támadó bika. A tervezés azokra az érmékre hasonlít, amelyeket kétezer éve vertek Marseille-ben.

Az érmékre azt követően bukkantak rá, hogy egy vihar megbolygatta a feltárás területét, és a régészeknek felkeltette a figyelmét egy többitől elütő színű földdarab. A föld egy folton sötét zöldeskék volt, ami oxidálódott fém jelenlétére utalt, és mikor közelebbről megvizsgálták a helyet, felfedezték az érméket.

A lelet jelentőségét hangsúlyozva a kutatók elmondták, hogy különösen azért tartják fontosnak, mert adalékokkal szolgál arról, hogy milyen lehetett az élet Hillingdonban kétezer évvel ezelőtt. A körülbelül 3 centiméter átmérőjű érmék abból az időből származnak, amikor a rómaiak kezdtek letelepedni a brit szigeten és létrehozták Londiniumot.

A történészek szerint az érméket vagy az isteneknek szánták ajándékként vagy egy birtok határát jelölték meg velük. Nem valószínű, hogy fizetőeszközként használták, mert akkoriban inkább cserekereskedelem folyt.

A HS2 építkezés előkészítésekor 11 ezer éves kőszerszámokat is feltártak Londonban, amelyek arra utaltak, hogy az emberek a folyó partján éltek a középső kőkorszakban.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!