Hangorkán

2021.08.24. 19:01

Újra dübörgött Magyarország legnagyobb rockzenekara

A több száz zenész 12 számot adott elő, többek között felcsendült az AC/DC, a Led Zeppelin, a Black Sabbath, Brian Adams, a Pink Floyd, vagy éppen a Blink 182, a Linkin Park vagy Amy Winehouse egy-egy klasszikusa.

Forrás: cityrocks

Újra az élő zenéé és a felhőtlen örömé volt a főszerep, amikor több száz zenész egyszerre csapott a húrok közé Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten. Brókertől a börtönparancsnokig, általános iskolástól az egyetemi tanárig, segédmunkástól a topmenedzserig bárki részt vehetett a programon fellépőként.

És nem is volt hiány jelentkezőkben, hiszen több mint 400-an regisztrálták magukat Magyarország, illetve egész Közép-Európa legnagyobb rockzenekarába.

A hangulat fantasztikus volt, most először japán taiko dobosok is csatlakoztak a produkcióhoz, szinte beleremegett a föld, és ott voltak a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai is, akik elképesztően odatették magukat annak ellenére, hogy ilyen jellegű programon még nem vettek részt. Az egyszerre felzúgó több száz gitár, az egyszerre lendülő dobverők adta élmény semmihez sem fogható, és ezt még azok is így érezték, akik egyébként profi rockerként már sok mindent átéltek. De természetesen ott voltak azok is, akik csak a szobában, maguknak zenélgetnek, ahogyan a teljesen kezdők és a közepesen haladók is. Itt mindez egyáltalán nem számított, ahogyan az sem számított, hogy valakinek a hangszere annyit ér, mint egy heti menü a menzán, vagy annyit, mint egy új autó. Csak egy dolog számított: kívül hagyni a kordonokon a mindennapokat, a játékétéren pedig együtt feloldódni a hangorkánban, és együttműködve létrehozni valami felejthetetlen varázslatot.

„Voltak aggodalmaink a rendezvénnyel kapcsolatban, hiszen nem tudtuk, hogy a járványhelyzet mennyit vett ki a zenészeinkből. De a program eredetileg 2020-ban lett volna, a város is, mi is nagyon vártuk már, hogy bepótolhassuk. A félelmeink azonban teljesen szertefoszlottak, amikor megláttuk az érkező zenészeket, akik még egy hangot sem játszottak, de már ragyogott az arcuk és csillogott a szemük” – mondta Gajda Ferenc főszervező.

Fotó: cityrocks

A két órás koncerten a több száz zenész 12 számot adott elő, amelyek között nemzetközi és magyar slágerek is voltak. Így felcsendült az AC/DC, a Led Zeppelin, a Black Sabbath, Brian Adams, a Pink Floyd, vagy éppen a Blink 182, a Linkin Park vagy Amy Winehouse egy-egy klasszikusa; mellettük pedig a Tankcsapda, a Republic, a Depresszió, illetve a Dunaújvárosból útjára indult Quimby számai is repertoárra kerültek.

A színpadon Pintér Tamás polgármester átvette a CityRocks vándorgitárját, amelyet a jövőben minden házigazda ellát majd kézjegyével, így a különleges dekorral díszített, átlátszó tetejű és kivilágítható tokos hangszer a CityRocks vándorcirkusz krónikásává válik. És ebbe a krónikába feljegyeznek majd olyan dolgokat is, hogy az idei rendezvény legfiatalabb résztvevője mindössze 9, a legidősebb pedig 72 éves volt, vagy azt, hogy a szervező stáb két tagja nem talált jobb helyszínt a lánykérésre, mint a CityRocks rendezvényét. Nem titok – hiszen több ezer tanú van rá –, hogy a válasz mindkét esetben „igen” volt.

De alighogy lebontották a színpadot, máris a következő feladatra kell koncentrálni, ugyanis szeptember 11-én újra lesz CityRocks, ezúttal az erdélyi Bonchidán, a Bánffy-kastély kertjében. A különösen hangulatos helyszínre szintén zenészek százait várják Romániából, Magyarországról és a környező államokból egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!