Felborultak az évszakok

2021.09.11. 08:40

Örökre elveheti tőlünk a gyönyörű őszi színeket a felmelegedés

A hőmérséklet emelkedésével megbomlik a természet körforgása.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Csaknem egy teljes fokkal emelkedett az őszi átlaghőmérséklet az elmúlt 25 évben Magyarországon. Ennek következtében számos megszokott természeti folyamat felborulhat, például az őszi levélhullatás is eltolódhat. A forró nyarak ugyanis megperzselhetik a leveleket, ha pedig az előző évben száraz is volt az ősz, akkor a levelek idő előtt lehullanak. A magas talajnedvesség viszont késleltetheti a folyamatot, amíg a korai fagyok és erős szelek szintén hirtelen levélhullást idézhetnek elő.

Kis Anna meteorológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa úgy fogalmazott, hogy a meleg ősznek könnyű örülni, de a felmelegedés következtében felborulhat a levélhullás rendje és az egymással kölcsönhatásban levő fajok dinamikája. A megszokott őszi táj így megbomolhat, hiszen egyes fajok másként reagálnak az éghajlatváltozásra. Többek között elszaporodhatnak a kártevők és megváltozhat a költözőmadarak vándorlásának időpontja is.

A Másfélfok honlapján megjelent cikk szerint viszont a felmelegedésnek pozitív következményei is vannak. Többek között kitolódik az úgynevezett vegetációs időszak, ami a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvező lehet, ugyanakkor a kártevők és a betegségek terjedését is növelheti.

Az elmúlt 50 év első felének átlagát tekintve 1971 és 1995 közötti még 9,9 fok, az utóbbi 25 évben viszont már 10,8 fok volt az őszi átlaghőmérséklet hazánkban. 2011 és 2020 között pedig az érték átlépte a 11 fokot.

Az átlaghőmérséklet mellett a nyári napok száma is emelkedik ősszel. Az elmúlt 50 év októbereiben összesen 27 nyári nap volt, amelyek harmadát az elmúlt évtizedben jegyezték fel. Ezzel párhuzamosan a fagyos napok száma csökken. 1971 és 1995 között átlagosan 16, amíg 1996 és 2020 között már csak 11 ilyen nap fordult elő.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!